A két csoportrivális sok legendásan izgalmas meccset produkált már egymás ellen, és valószínűleg erről is sokat fogunk majd beszélni.

Miért nézd meg mindenképpen ezt a meccset?

A 2013-2014-es NFL szezon első hete rögtön egy kiváló NFC South csoportrangadót tartogat számunkra. Magyar idő szerint vasárnap este hét órakor csap össze egymással az Atlanta Falcons és a New Orleans Saints csapata. A Szenteknél mindenképpen ki kell emelni egy nagy visszatérőt, méghozzá a vezetőedző Sean Paytont, aki letöltötte eltiltását, így ismét a pálya széléről irányíthatja fiait. Payton személye önmagában garancia arra, hogy a Saints ütőképesebb gárda lesz, mint a tavalyi szezonban. A Falcons nagyon rosszul szerepelt az előszezon mérkőzések során, hiszen egyetlen győzelmet sem sikerült aratnia az együttesnek. A preseason persze egyáltalán nem mérvadó, az Atlantától a szakértők egyértelműen jó teljesítményt várnak, sőt sokan biztosra veszik, hogy idén is meglesz számukra a csoport első helye, de többen komoly Super Bowl esélyesként emlegetik a gárdát.

Kire érdemes figyelni?

A Atlantának érdemes lenne elkerülnie, hogy óriási pontháború alakuljon ki a meccsen, hiszen hiába gyenge a Saints védelme, Drew Brees személyében olyan irányító passzolgat a Szenteknél, akit nagyon nehéz lesz megállítani, ha egyszer belelendül a játékba. Éppen ezért a Falcons támadósorából egy olyan futó játékára hívnám fel a figyelmet, aki az idei offseason során érkezett a csapathoz. Steven Jackson kilenc szezont húzott le a St. Louis Rams gárdájánál, ahol újonc szezonját kivéve, rendre 1000 yard fölé tudott jutni. Ezen a meccsen rögtön meg is mutathatja, hogy miért érte meg őt leigazolni Atlantába. A Szentek sebezhető védelmét folyamatos futásaival kell szétzilálni, megnyitva ezzel az utat Matt Ryan passzai számára.

A Falcons védelméből szintén egy frissen igazolt játékost kell kiemelnünk, méghozzá a veterán defensive endet, Osi Umenyiorát, aki ugyancsak kilenc szezont töltött el egy másik csapatban, méghozzá a New York Giants-ben mielőtt Atlantába került volna. Umenyiora ugyan már túl van karrierje csúcsán, de még mindig képes megszorongatni az ellenfelek irányítóit. Ezúttal sem lesz más a feladata, mint nyomást gyakorolni Drew Breesre.

A másik oldalon egyértelmű a választás a támadósorból, hiszen egyfolytában egy név kerül előtérbe, ha a Saints offense a téma. Drew Brees sallangmentes játéka elengedhetetlen a New Orleans jó szerepléséhez, ennek a meccsnek is az lesz a kulcsa, hogy milyen teljesítménnyel rukkol elő a QB. Tavaly a 10. héten a Saints 31-27-re megverte a Falconst, akkor Brees 400 yard fölé jutott, három TD mellett csak egy alkalommal adta el a labdát. A 13. héten aztán az Atlanta visszavágott és 23-13-as győzelmet aratott, ekkor Brees 341 yardig jutott, nem adott touchdown passzt, de öt (!) interception került a neve mellé. Természetesen a 10. hét teljesítménye kell ahhoz, hogy a Saints meccsben legyen.

Tavaly a Szentek védelme a liga legrosszabbja volt. Ennyire rosszul idén talán nem fognak szerepelni, de még így is nehéz pozitívan látni ezt a defense-t. Curtis Lofton lehet az, aki vezetheti a védelmet, ráadásul ő korábban éppen a Falcons játékosa volt karrierje első négy évében, mielőtt tavaly átette volna székhelyét New Orleansba.

Tipp:

Összességében a Falcons ütőképesebb csapatnak tűnik, persze ez egy kőkemény csoportrangadó, ahol tulajdonképpen bármi megtörténhet. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy tavaly az Atlanta 13-3-mal végzett, de mindhárom vereséget egy-egy csoportriválistól szenvedte el. A Saints akkor nyerhet, ha a védelme összeszedi magát és Brees kiemelkedőt nyújt, de mi azért egy Falcons győzelmet jósolunk.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel