Vajon playoff vagy preseason hangulat lesz ezen az alapszakasz meccsen?

Ha lehet hinni az edzői bejelentéseknek, akkor mindkét csapat a kezdőivel várja ezt a szinte tétnélküli találkozót. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen a Cardinals például egy győzelemmel és a Panthers vereségével a második helyett az első kiemelést szerezné meg magának. A Seahawks esetében is hasonló a helyzet, ha a gárda kikap, akkor biztossá válik a hatodik pozíciója, míg az ötödik helyért arra is szükség lenne, hogy a csapat győzelme mellett a Packers is legyűrje a Vikings-t.

Szóval mindkét együttes előtt lebeghet egy elérendő cél, de ezek azért nem olyan nagy motivációs tényezők, mint amilyen mondjuk a playoff szereplés kiharcolása lenne. Ennek ellenére a kezdők lépnek majd pályára, ebből pedig tényleg bármi kisülhet.

Mivel csoportriválisokról van szó, nem zárható ki, hogy alaposan felpörögnek a csapatok, és igyekeznek egy kis erődemonstrációt tartani így a rájátszás kapujában. Ez semleges nézőként több mint szórakoztató volna, tulajdonképpen a két gárda egy héttel előrébb hozná nekünk a playoffot. Ezzel együtt persze a kulcsjátékosok sérülése is benne lenne a pakliban, ami már közel sem annyira mókás.

tyler-lockett-tackled-vs-cardinals.jpg

Nyilván az is megtörténhet, hogy az első két negyedben a kezdők kicsit lazábbra veszik a figurát, és egyfajta barátságos meccs bontakozik majd ki. A nagyszünet után ráadásul már vissza sem tér Carson Palmer vagy Russell Wilson, hanem érkeznek a cserék, teljes preseason hangulatot varázsolva a stadionba.

Egy ilyen meccs előtt nagyon nehéz bármi érdemlegeset írni, hiszen az örök ’kezdőkkel vagy cserékkel’ dilemma alapjaiban határozhatja meg egy ilyen meccs alakulását. A felek legutóbbi találkozásakor természetesen ez a téma még szóba sem kerülhetett, a kezdőkkel vívott párharcot pedig 39-32-re a Cardinals nyerte. Meglepő módon az a meccs nem a védelmek dominanciáját hozta, pedig ettől a két együttestől egyértelműen kevesebb pontos találkozót vártunk volna.

A Seahawks megtáltosodása egyébként erre a tizedik fordulós mérkőzésre tehető, ezt követően ugyanis a csapat öt mérkőzést nyert meg zsinórban. A múlt heti Rams elleni meccs aztán véget vetett a sorozatnak, a minden csoportriválisát megtréfáló St. Louis ugyanis ebben az évben másodszor is túljárt a Seattle eszén.

A Cardinals számára az a Seahawks elleni siker az egyik volt a legutóbbi kilencből, Palmerék ugyanis ennyi mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Sőt, a múlt héten az általunk szintén „csak sérülés ne legyen” párharcként beharangozott Packers elleni meccsen elég komoly mészárlást rendezett a csapat, elég ehhez kiemelni annyit, hogy a védelem kilenc alkalommal sackelte a Green Bay pályán lévő irányítóját, amiből a 35 éves Dwight Freeney például hármat vállalt magára.

doug-baldwin-celebrates-teammates.jpg

Az év során egyébként mindkét együttesről elég sokszor írtunk, így nagy újdonságok ilyenkor már nem kerülhetnek elő. Emeljünk ki mégis egy-egy játékost, akik nagyobb figyelmet érdemelnének annál, mint amit kaptak. A Seahawks részéről Doug Baldwin, a Cardinals oldaláról pedig David Johnson érdemel még egy kis dicséretet mielőtt véget ér az alapszakasz.

Az ötödik évét taposó Baldwin a Cardinals elleni meccset megelőzően egy gyenge közepes idényt futott. Nyolc meccset követően 345 yardot és 2 TD-t tudott felmutatni, ám a bye weekről visszatérve, az Arizonát 134 yarddal és egy hatpontossal lepte meg. A legutóbbi hét meccsen 678 egység és 12 touchdown került a neve mellé, ami olyan fokú teljesítménynövekedés, amire szavakat is nehéz találni. Mintha csak Baldwint kicserélték volna mondjuk egy Antonio Brownra vagy Julio Jonesra, elit produkciót szállít az elmúlt fordulókban, nem véletlen, hogy ő a csapat legeredményesebb játékosa, és már most könnyedén karriercsúcsot döntött yardokban (825 helyett 1023 yard) és touchdownokban (5 helyett 14 TD) egyaránt.

Mivel David Johnson személyében egy újonc játékosról beszélünk, így nála nem olyan nagy durranás, hogy minden statisztikája egyéni rekord. A harmadik körben kiválasztott running back Chris Johnson sérülését követően képes volt előre lépni, 556 futott yarddal (4,9-es átlaggal) és 8 touchdownnal, valamint 423 elkapott egységgel és további 4 TD-vel jelentkezett eddig. Ezen felül 22 alkalommal még kezdőrúgást is visszahordott, méghozzá 598 yardért, és egy további touchdownért. Ez a produkció nekünk elég ahhoz, hogy az év kiemelkedő támadóújoncai között emlegessük Todd Gurley, Amari Cooper, vagy az éppen Seahawks-os Tyler Lockett mellett.

david-johnson-end-zone.jpg

Bárhogy is alakuljon tehát a meccs, Baldwinra és Johnsonra külön érdemes figyelni. Egyébként, ha a csapatok erősségeit nézzük, akkor mindenképpen jobbnak tarjuk a Cardinals-t, ráadásul hazai pályán is játszik a csapat, így pedig egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne Arizona győzelmet tippeljünk erre a meccsre.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel