Jamal Lewis a 2000-es draft első körében lett a Ravens játékosa, újonc szezonjában pedig rögtön Super Bowlt is nyert a csapattal. Ezt követően még hat éven át szolgálta a Hollókat, összesen pedig 7801 yardot szerzett Baltimore-i pályafutása során (ezt követően még három évet volt a Browns játékosa is). 2003-ban ráadásul sikerült neki az a bravúr is, hogy összesen 2066 yardot termelt az idényben, nála többet csak Adrian Peterson (2012 – 2097 yard), valamit Eric Dickerson (1984 – 2105 yard) szerzett egy szezonban.
Érdemei elismeréseként Lewis bekerült a Ravens-nél a hírességek csarnokába, és a két évvel ezelőtti Super Bowl győzelem után a csapat neki is csináltatott egyet a bajnoki gyűrűből, pedig akkor már hat éve nem játszott Baltimore-ban. Az egykori futó most ezt az ajándékba kapott gyűrűt bocsátotta árverésre, méghozzá ki nem találnátok miért – pontosan, azért mert pénzügyileg megszorult.
Lewis már 2012-ben, tehát három évvel a visszavonulását követően csődbe ment, most pedig újabb bevételi forrásra volt szüksége, mert elfogyott a pénze. Ezért került kalapács alá az értékes relikvia, amiért végül 50.820 dollárt, tehát körülbelül 13,5 millió forintot adtak. Az eladáson sokan felháborodtak, de a csapat egy közleményben tudatta, hogy Lewis szólt arról, hogy megválna a gyűrűtől, a Ravens-nél pedig megértették és tiszteletben tartották a döntését.

A gyűrűeladás egyébként nem egyedi eset, tavaly például foglalkoztunk egy másik Baltimore játékossal, aki alig egy évvel a bajnoki cím után már meg is vált értékétől, de számos egyéb példát is lehetne említeni.
A kép az ESPN oldaláról származik.

