A 2013-as draft első körös pickjeinek alig több mint a fele kapta meg a plusz egy évet.

A 2011-es kollektív szerződés alapján az első körben választott újoncok négyéves szerződést kapnak, a csapatoknak pedig három év után lehetőségük van ezt további egy évvel meghosszabbítani. Ennek persze meg is van az ára, hiszen top 10-es játékosok az adott poszton legjobban kereső 10 játékos átlagfizetését kapják meg, a többi 22 választott pedig a poszton a harmadiktól a huszonötödik legjobban kereső játékos átlagfizetésével gazdagodik az ötödik éve során. Két évvel ezelőtt volt először lehetőség az opció kiosztására, akkor 21 esetben éltek ezzel a csapatok, tavaly 20, idén pedig már csak 17 játékos kapott plusz egy évet a szerződéséhez. Nézzük sorba mind a 32 kiválasztottat, akiknél életbe lépett az ötödik év, oda csak az adott évre (2017) vonatkozó fizetést tüntettük fel, a többi esetben röviden megnéztük miért nem élt a csapat az opcióval.

1. Eric Fisher OT, Chiefs, 11,9 millió

2. Luke Joeckel OT, Jaguars – A teljesítménye csalódást keltő volt az elmúlt években, a szabadügynök-piacról pedig Kelvin Beachum személyében új vakoldali tackle-t is szerzett a Jaguars, így várható volt, hogy az opcióját nem léptetik életbe.

3. Dion Jordan DE, Dolphins – A játékos 2015-ben egész évre szóló eltiltást kapott, így nála nem lehetett alkalmazni az ötödik évet.

4. Lane Johnson OT, Eagles – A játékos korábban szerződést hosszabbított Philadelphiában.

5. Ezekiel Ansah DE, Lions, 12,7 millió

6. Barkevious Mingo DE, Browns – Mingo három év alatt állandó kezdő pozíciót sem tudott kiharcolni magának a Brownsnál, így nem csoda, hogy nem áldoznának rá 11,9 milliót.

7. Jonathan Cooper G, Cardinals – Coopert a Cardinals már elcserélte New Englandbe, a Hazafiak pedig nyilvánvalóan nem éltek a hosszabbítás lehetőségével.

8. Tavon Austin WR, Rams, 12,2 millió

9. Dee Milliner CB, Jets – A cornerback három év alatt 21 meccsen tudott pályára lépni, ebből 13 alkalommal még rookie-ként. Ráadásul, amikor játszott, akkor is gyengén, így a Jets érthetően nem dobta ki a pénzét az ablakon.

10. Chance Warmack G, Titans – Warmack nem rémesen rossz, csak egyszerűen átlagos játékos, ami egy egykori tizedik picktől azért pont elég szomorú. Három év alatt két meccset hagyott csak ki, az összes többin kezdett, de ez még nem elég ahhoz, hogy valaki 11,9 milliót keressen.

11. D.J. Fluker OT, Chargers, 8,8 millió

12. D.J. Hayden CB, Raiders – Hayden esetében nagyobb esély van arra, hogy a szezon kezdete előtt kirúgja a Raiders, mint arra, hogy ötödik évet kapjon.

13. Sheldon Richardson DE, Jets, 8 millió

14. Star Lotulelei DT, Panthers, 6,7 millió

15. Kenny Vaccaro S, Saints, 5,6 millió

16. EJ Manuel QB, Bills – Nem ő lett Buffalóban a franchise irányító, ezt nem nehéz belátni, ennek megfelelően nem adtak neki plusz egy évet.

17. Jarvis Jones OLB, Steelers – Jones csupán öt sacket hozott össze három éve alatt, a lassan őskövület James Harrison ennyit lazán szállít egy szezon alatt. Nem véletlenül nem járt az ötödik év.

18. Eric Reid S, 49ers, 5,6 millió

19. Justin Pugh OT, Giants, 8,8 millió

20. Kyle Long G, Bears, 8,8 millió

21. Tyler Eifert TE, Bengals, 4,7 millió

22. Desmond Trufant CB, Falcons, 8 millió

23. Sharrif Floyd DT, Vikings, 6,7 millió

24. Björn Werner OLB, Colts – Március elején kirúgta a Colts, így természetesen nem volt lehetőség az opcióra.

25. Xavier Rhodes CB, Vikings, 8 millió

26. Datone Jones DE, Packers – Három év, három kezdőként megvívott meccs, ennyit tud felmutatni Jones. Egy cserejátékos nem ér annyit, mint amennyi az ötödik évért járna.

27. DeAndre Hopkins WR, Texans, 7,9 millió

28. Sylvester Williams DT, Broncos – Némileg meglepő, hogy a Broncos nem élt Williams opciójával, hiszen esetében alapvetően jó játékosról beszélünk. Denverben azonban a Super Bowl győzelem után meg kell fontolni, hogy kire költenek el milliókat, és valószínűleg nem Williams volt a prioritás.

29. Cordarrelle Patterson WR, Vikings – Elsősorban visszahordóként használja a Vikings, tavaly csak két elkapással 10 yardot szerzett, így nem meglepő, hogy Shariff Floyddal és Xavier Rhodesszal ellentétben ő nem kapott plusz egy évet Minnesotában.

30. Alec Ogletree LB, Rams, 8,3 millió

31. Travis Frederick C, Cowboys, 8,8 millió

32. Matt Elam S, Ravens – Két gyenge szezonnal és egy bicepsz-szakadás miatt kihagyott évvel a háta mögött egyértelmű volt, hogy nem jár neki az opció.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel