Ha nem is élőben, de összefoglaljuk a második nap történéseit.

A második nap megkaptuk azt, amit az elsőtől vártunk, hiszen rögtön egy trade-del indult a börze. A Giants jött fel a Titans helyére, mégpedig a várakozásoknak megfelelően egy safety-ért. Landon Collins lett a kiválasztott, akit sokan első körös tehetségnek tartottak.

Ezután a Buccaneers próbált gondoskodni arról, hogy Jameis Winstont ne verjék már szét rögtön az első évében, és egy tackle-t húztak, Donovan Smith személyében. Az ESPN-en Donovan McNabb-nek nevezték tévedésből.

A Raiders csapatából tavaly 4 újonc is kezdett legalább tíz meccsen, ami a legtöbb volt az NFL-ben. Ez rendkívül bíztató jel lehet Mario Edwards Jr.-nak, a második körös választottjuknak. Edwards édesapja annak idején Jason Wittennel és Tony Romóval együtt játszott a Cowboys-ban, mint CB. A fia defensive end lett, a szakértők szerint nem is rossz.

A Jaguars egy futót húzott: T.J. Yeldon a szakértők szerint tipikusan az a játékos, aki profiként többre viheti, mint az egyetemen. Mindenki döntse el, hogy ez dicséret vagy kritika, de ne felejtsük el, a Jaguárok utoljára 2006-ban húztak futót a második körben, őt pedig úgy hívták Maurice Jones-Drew.

A Jets hamar ráunt Percy Harvinra, de most hoztak helyette egy másik speedster elkapót Devin Smith személyében. Amellett, hogy kiváló mélységi célpont, remek gunner is, jó picknek tűnik.

A Redskins ezután egy defensive endet, Preston Smith-t választotta, alighanem az új DC, Joe Barry kérésére.

A Chicago Bears pickjének bejelentése hosszúra nyúlt, miután Dick Butkust több mint egy percig ünnepelte a helyi közönség. A DT Eddie Goldman lett a kiválasztott, Butkus pedig szereti a picket.

A Titans a hátratrade után lecsapott Dorial Green-Beckhamre, így végül tényleg a Giants helyén kelt el a másik Beckham, de New York helyett Tennessee-be került.

Ismét egy trade: a Panthers adott egy harmadik és egy hatodik kört a Rams-nek, hogy megszerezhesse Devin Funchess-t, aki elkapó. Úgy tűnik, mint ha megijedtek volna, hogy Green-Beckhamet elvitte a Titans, de már korábban lebonyolították a trade-et.

A tizedik helyen a Falcons választott: Jalen Collins, CB érkezett. Egyetemi évei alatt több drogteszten is megbukott, állítólag csak ezért csúszott ki az első körből.

A Cleveland helyére a Texans trade-elt be, Romeo Crennelnek ugyanis megtetszett Benardrick McKinney, aki egyébként linebacker. Mint utólag kiderült, elég jól futottak az LB-k a második körben, így érdemes volt feljönni érte. A Teaxans kapott még egy 7. kört is a csomagban, viszont egy 4. és 6. körös választást is feladott.

A Saints ezután a vicces nevű Hau’oli Kikaha-t választotta, aki szélső linebacker, és egyetemistaként már kétszer elszakította a térdszalagját.

A következő pick ismét belső LB: a philadelphiai linebacker Mychal Kendricks öccse, Eric Kendricks a Vikings játékosa lett. Chad Greenway-jel elég brutálisak lesznek.

A 49ers folytatta a saját elv szerint való pickelgetést, és elvitte Jaquiski Tartt-ot, aki strong safety. és a legkorábbi választott a Samford egyetem történetében. A szakértők szerint volt nála jobb, és később is vihető lett volna.

A Miami helyére az Eagles ugrott előre, feladva két ötödik körös pickjét, de a Sasok kaptak egy hatok kört is az 5 helyes előrelépés mellé. A választottjuk Eric Rowe, aki 3 évig safety volt az egyetemen, majd utolsó évében lett CB. Kelly szereti a sokoldalúságot.

A Chargers Denzel Perryman mellett tette le a voksát, aki egy keményen ütköző belső linebacker. Hogy ez Donald Butlernek, vagy Manti Te’o-nak rosszabb hír, az majd elválik.

A Chiefs a támadófalát erősítette a második körben, ami érthető lépés volt esetükben. Az kevésbé, hogy miért Mitch Morse-t vitték, aki egy harmadik körbe várt guard volt.

A következő választás aztán meghozta az este legmeghatóbb jelenetét: Jim Kelly lépett a színpadra, hogy bejelentse a Bills választottját, a közönség pedig percekig állva tapsolta. Kelly, aki korábban szájrákkal küszködött, megköszönte a bíztatást, és elmondta: tavaly ilyenkor nem gondolta volna, hogy idén még itt lehet. A csapat választottja egyébként Ronald Darby, CB.

Ezután a Browns következett, akik a hátratrade után egy DE, Nate Orchard mellett tették le a voksukat. Kellett a passrusher, így nem meglepő a pick.

Nem úgy, mint a következő két húzás: a Dolphins a liga legbrutálisabb védőfala mellé vitt egy DT-t, Jordan Phillips-t, míg a Bengals elvitte az első körre is esélyesnek tartott tackle-t, Jake Fishert. Utóbbi azért érdekes, mert a Cincy tegnap is támadófalembert vitt. Lehet teljesen körbe akarják zárni Andy Daltont, nem csak zsebet akarnak köré…

A 2. kör 22. helyén a Lions futót vitt Ameer Abdullah személyében. A passzjátékban is használható, így jó utódja lesz Reggie Bushnak.

Ezek után a Ravens trade-elt fel a Cardinals helyére, mégpedig egy 5. körért cserébe. A kiválasztottjuk Maxx Williams, akit tehetséges tight endnek tartanak, de a hozzáállásával vannak bajok.

A Steelers cornerbacket választott: Senquez Golson érkezett az 56. helyen. A játékos visszamondott egy 1,4 millió dolláros aláírási pénzt a Red Sox baseball csapatánál, hogy az NFL-ben játszhasson.

A Rams is sorra került a hátratrade után, a választottjuk pedig Rob Havenstein, tackle. Ha azt mondjuk, kellett ez erősítés a támadófalba, nagyon finoman fogalmaztunk.

A Cardinals még mindig nem választ futót, inkább egy defensive end, Markus Golden mellett döntenek, aki Shane Ray csapattársa volt.

Divatba jöttek a falemberek: a Rams után a Broncos is tackle-t vitt. Ty Sambrallo karrierje első évében Peyton Manning egészségért felel. Nem kis felelősség.

A 28. helyen a Cowboys választott, és végre kiürült a Green Room, ugyanis Randy Gregory is elkelt. A kiváló defensive end bőven első körös a tehetsége alapján, de a Combine-on megbukott a drogteszten.

A következő választás sem kevésbé érdekes: a Colts helyére a Buccaneers jött fel egy harmadik körös pickért, és a negyedik körök megcserélésért cserébe. Ali Marpet lett a választott, aki a Hobart egyetem történetének első draftolt játékosa. A center a Combine után kezdett el felfelé szárnyalni a draftboardokon.

A 30. helyen a Packers cornerbacket választ, ami Davon House és Tramon Williams elvesztése után nem meglepő. Quinten Rollins a kiválasztott. A chicagói közönség természetesen fújolt, tehát jó lehet a pick. Ha rossz lenne, biztos röhögtek volna.

A Seahawks a 63. helyen húz egy sokkolót: a passrusher, Frank Clark érkezik. Elég komoly karakterproblémái voltak, és egyébként sem várták ilyen koránra. De Seattle-ben ezt is megtehetik.

A Patriots választása ráadásul még sokkolóbb: Jordan Richards, egy safety érkezik a Stanfordról. 5-6. körbe várták, de Belichick sosem arról volt ismert, hogy törődik a szakértők előrejelzéseivel. A választás inkább azért érdekes, mert most hosszabbítottak Devin McCourty-val és Patrick Chunggal. Ki érti ezt?

Ezzel véget is ért a második kör, és pár kivétellel minden korai körökbe várt játékos elkelt, de azért a harmadik körre is maradtak érdekességek. Például a Seahawks választása: a WR, Tyler Lockettért 26 helyett jött előre a Seattle, és 3 picket adott fel érte. Vicces lesz, hogy egy csapatban, sőt egy poszton szerepelnek majd Ricardo Lockette-tel.

Szintén elkapót vitt a Kansas, aki a Combine és a Pro Dayek egyik legnagyobb hősére, Chris Conleyra csapott le. Talán ő volt a leggyorsabb játékos az idei kínálatban, így Andy Reid keze alatt újra összeállhat egy a philadelphiai Jeremy Maclin-DeSean Jackson tandemet idéző duó Maclinnel és Conleyval. Csodálkoznánk, ha jövőre sem lenne WR által szerzett TD-jük.

A szakértők szerint a 3. kör legnagyobb stealje a Texans-szé volt, akik a 70 pickkel vitték el Jaelen Strongot, aki szintén elkapó. Róla azt tartották, ha valaki beleszeretett, első körben is kiválaszthatta volna, így szinte ingyen volt a második nap végén.

A harmadik kör utolsó érdekessége, hogy két irányítót is elvittek: a nem titkoltan Drew Brees mentoráltját kereső Saints elvitte a QB fiatal mását, Garrett Greysont. Mindez a 75. helyen történt, ami azért érdekes, mert a csapat Archie Manning kiválasztása óta nem szerzett ilyen korán irányítót. A másik QB-t a Rams vitte el a 89. helyen, Sean Mannion lett a befutó.

Zárásként lássuk a második nap teljes sorrendjét:

2. kör

33        New York Giants       Landon Collins          S          Alabama    a Tennessee-től

34        Tampa Bay Buccaneers          Donovan Smith         OT       Penn State

35        Oakland Raiders        Mario Edwards, Jr.    DE      Florida State

36        Jacksonville Jaguars   T. J. Yeldon   RB      Alabama

37        New York Jets           Devin Smith WR     Ohio State

38        Washington Redskins            Preston Smith            DE      Mississippi State

39        Chicago Bears            Eddie Goldman         DT       Florida State

40        Tennessee Titans        Dorial Green-Beckham         WR     Missouri    a New York Giants-től

41        Carolina Panthers       Devin Funchess         WR     Michigan    a St. Louis-tól

42        Atlanta Falcons          Jalen Collins CB      LSU

43        Houston Texans         Benardrick McKinney          ILB     Mississippi State    a Clevelandtől

44        New Orleans Saints    Hau'oli Kikaha          OLB    Washington

45        Minnesota Vikings     Eric Kendricks          ILB     UCLA

46        San Francisco 49ers    Jaquiski Tartt             S          Samford           

47        Philadelphia Eagles    Eric Rowe      CB      Utah      a Miamitól

48        San Diego Chargers   Denzel Perryman       ILB     Miami

49        Kansas City Chiefs    Mitch Morse G         Missouri

50        Buffalo Bills   Ronald Darby            CB      Florida State

51        Cleveland Browns      Nate Orchard            DE      Utah    a Houstontól

52        Miami Dolphins          Jordan Phillips           DT       Oklahoma    a Philadelphiától

53        Cincinnati Bengals     Jake Fisher     OT       Oregon

54        Detroit Lions Ameer Abdullah        RB      Nebraska

55        Baltimore Ravens       Maxx Williams          TE       Minnesota    az Arizonától

56        Pittsburgh Steelers     Senquez Golson        CB      Mississippi

57        St. Louis Rams           Rob Havenstein         OT       Wisconsin     a Carolinától

58        Arizona Cardinals      Markus Golden         DE      Missouri    a Baltimore-tól

59        Denver Broncos         Ty Sambrailo             OT       Colorado State

60        Dallas Cowboys         Randy Gregory         OLB    Nebraska

61        Tampa Bay Buccaneers          Ali Marpet     C         Hobart     az Indianapolistól

62        Green Bay Packers     Quinten Rollins         CB      Miami (OH)

63        Seattle Seahawks       Frank Clark    DE      Michigan

64        New England Patriots            Jordan Richards        S          Stanford

 

3. kör

 

65        Indianapolis Colts      D'Joun Smith             CB      Florida Atlantic    a Tampa Baytől

66        Tennessee Titans        Jeremiah Poutasi        G         Utah   

67        Jacksonville Jaguars   A. J. Cann      G         South Carolina

68        Oakland Raiders        Clive Walford           TE       Miami

69        Seattle Seahawks       Tyler Lockett             WR     Kansas State     a Washingtontól

70        Houston Texans         Jaelen Strong             WR     Arizona State     a New York Jets-től

71        Chicago Bears            Hroniss Grasu            C         Oregon

72        St. Louis Rams           Jamon Brown            OT       Louisville

73        Atlanta Falcons          Tevin Coleman          RB      Indiana

74        New York Giants       Owa Odighizuwa      DE      UCLA

75        New Orleans Saints    Garrett Grayson        QB      Colorado State

76        Kansas City Chiefs    Chris Conley WR     Georgia    a Minnesotától

77        Cleveland Browns      Duke Johnson            RB      Miami

78        New Orleans Saints    P. J. Williams             CB      Florida State    a Miamitól

79        San Francisco 49ers    Eli Harold      DE      Virginia

80        Detroit Lions Alex Carter    CB      Stanford      a Kansas City-n keresztül a Minnesotától

81        Buffalo Bills   John Miller     G         Louisville

82        New York Jets           Lorenzo Mauldin       LB       Louisville     a Houstontól

83        San Diego Chargers   Craig Mager   CB      Texas State

84        Philadelphia Eagles    Jordan Hicks LB       Texas

85        Cincinnati Bengals     Tyler Kroft    TE       Rutgers

86        Arizona Cardinals      David Johnson          RB      Northern Iowa

87        Pittsburgh Steelers     Sammie Coates          WR     Auburn

88        Minnesota Vikings     Danielle Hunter         DE      LSU   a Detroittól

89        St. Louis Rams           Sean Mannion           QB      Oregon State    a Carolinától

90        Baltimore Ravens       Carl Davis      DT       Iowa

91        Dallas Cowboys         Chaz Green    OT       Florida

92        Denver Broncos         Jeff Heuerman           TE       Ohio State

93        Indianapolis Colts      Henry Anderson        DE      Stanford

94        Green Bay Packers     Ty Montgomery        WR     Stanford

95        Washington Redskins            Matt Jones     RB      Florida     a Seattle-től

96        Cleveland Browns      Xavier Cooper           DT       Washington State   a New Englandtől

*97        New England Patriots            Geneo Grissom          DE      Oklahoma

*98        Kansas City Chiefs    Steven Nelson           CB      Oregon State

*99        Cincinnati Bengals     Paul Dawson             LB       TCU

*: kompenzációs pick

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel