A harmadik napon is történt pár érdekesség, ezeket foglaljuk most össze.

Az idei draft harmadik napjának legnagyobb kérdése az volt, hogy elkel-e La’El Collins, akit első körös tehetségnek tartottak, de éppen a börze előtt keveredett gyilkossági ügybe. A támadófalember terhes barátnőjét ugyanis meggyilkolták, és a játékost nem tanúként idézték be az ügyben, ami általában nem jó jel. Nos, Collins végül nem lett kiválasztva, sőt, még draftolatlanként sem igazolta le senki, úgy látszik tehát, hogy a csapatok nagyon óvatosak lettek a Hernandez-ügy óta. A játékos egyébként állítja, alibije van a gyilkosság idejére, ezért szeretett volna az utolsó pillanatban visszalépni a drafttól. Attól tartott ugyanis, hogy idén a későbbi körökben kiválasztják, és így sok pénzt veszít, hiszen, ha mondjuk a jövő évi börzéig tényleg tisztázni tudja a nevét a bíróságon, és 2016-ban esetleg elviszik az első körben, az pénzben milliókat jelenthet. A kihátrálás viszont nem sikerült, Collins pedig azóta jelezte, ha végre véget ér a kálváriája, aláír valahova. Erre azonban még alighanem várni kell, ha egyáltalán Collins képes magát tisztázni.

Nagy kérdés volt az is, hogy hol köt majd ki Brett Hundley és Bryce Petty. A két irányító kapcsán sokan még a második kört sem zárták ki, ehhez képest Petty-t a 103. helyen húzta ki a Jets, míg Hundley-ra 146. választási joggal csapott le a Packers. Előbbinek komoly esélye van, hogy megnyerje a QB-versenyt Geno Smith-szel szemben, utóbbit viszont alighanem el is felejthetjük, hiszen eddig nem volt túl jó ómen Aaron Rodgers cseréjének lenni.

Szintén a Jets-hez kapcsolódó hír, hogy a csapat megszerezte Zac Stacy-t a Rams-től. A fiatal futó azok után kért trade-et, hogy a csapat Todd Gurley-t választotta az első körben, és úgy érezte, neki ezzel reszeltek. Stacy tavaly 13 meccsen 973 yardot és 7 TD-t szerzett a földön, valamint elkapásokkal is gyűjtött 141 yardot valamint 1 TD-t, vagyis egészen kiváló szezonon van túl. Valamelyest érthető tehát, hogy nem esett jól neki a Kosok választása, és úgy érezte fairnek, hogy még akkor lép, amikor a csapata tud ellenértéket kérni érte. Végül a Jets egy 7. kört beáldozott a játékosért, és szerintünk ők jártak jól. Stacy dolga persze New Yorkban sem lesz könnyebb: Chris Ivory-val, Stevan Ridley-vel és Bilal Powellel kell megküzdenie a kezdő pozícióért.

Természetesen ez a draft is hozott váratlan pillanatokat, a két legjobb ráadásul egymás után következett: az ötödik körben először a 49ers húzta ki a draft első special teamerét: a punter Bradley Piniont, majd a Patriots választott azonnal egy long snappert: Joe Dardona a 165. pickkel csatlakozott a bajnokhoz. Mondani sem kell, a szakértők az ESPN és az NFL Network stúdiójában is levegőért kapkodtak.

Zárásként pedig emlékezzünk meg az idei Mr. Irrelevantról, vagyis a draft utolsó választásáról: a picket birtokló Cardinals Gerald Christiant, a Louisville tight endjét húzta, így most egy évig övé a megtisztelő cím, és az azzal járó nyaralás.

A tegnap véglegesedett 2015-ös draftlista az alábbi linken érhető el.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel