Mike Tomlin 100000 dolláros büntetést kapott a Ravens elleni pályára lépése miatt.

A liga nem foglalkozott azzal, véletlen volt-e az edzői mozdulat vagy szándékos, elrettentő jelleggel 100000 dollárra, vagyis több mint 22 millió forintra büntette a Steelers vezetőedzőjét, Mike Tomlint. Mint megírtuk, az óvatlan(?) tréner a Ravens elleni csoportrangadón a pályán álldogált, amikor a hazaiak visszahordója, Jacoby Jones egyenesen felé tartott. Tomlinnak valamelyest sikerült elugrania az útból, de minden bizonnyal megzavarta Jones-t a visszahordásban, aki aztán nem is tudott végigérni a pályán. Az NFL-rajongók azóta találgatják, szándékos vagy véletlen volt-e a mozdulat, de a büntetés összegét elnézve ez talán nem is fontos. 100000 dollár ugyanis nem kis összeg, bár azt is meg kell jegyezni, hogy ha csak a szándékosság legkisebb gyanúja is felmerült a döntésnél, akkor talán az eltiltás sem lett volna indokolatlan, ami ebben a szakmában sokkal nagyobb büntetés, mint egy nagy pénzösszeg.

Tomlin egyébként örömmel elfogadta a csekket, hiszen attól félt, esetleg csapatát is büntetik majd az ő tettéért, mostantól pedig nem akar foglalkozni az üggyel: ”Ahogy tegnap is elmondtam, teljes felelősséget vállalok a tetteimért, és elnézést kérek azért, hogy rossz színben tüntettem fel a Pittsburgh Steelers franchise-t. Elfogadom a rám kiszabott büntetést, és többet nem foglalkozom ezzel, csak a Miami elleni rendkívül fontos vasárnapi meccsre koncentrálok.” – zárta rövidre mondanivalóját a tréner.

UPDATE:

Híradásunk óta kiderült, a liga még nem tett le a csapat megbüntetéséről. Az NFL hivatalos közleménye szerint a Steelers is bűnhődhet, de majd a csak a szezon végén, amikor kialakult a végleges draftsorrend. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Pittsburgh draftpicket veszíthet vagy hátrébb sorolják Tomlin viselkedése miatt!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel