Justin Tuck az offseason során elhagyta a New York Giants csapatát, ahol kilenc szezont töltött el, és áttette székhelyét az Oakland Raiders-hez. Ezt követően a játékos elégedetlenségének adott hangot, méghozzá azért, mert állítása szerint életkora (31) miatt nem adták meg számára a kellő tiszteletet a Giants-nél, közben pedig a fiatal játékosokat egyértelműen felülértékelik. Érdekes kérdés ez, főleg annak tudatában, hogy a Super Bowl győztes Seahawks átlagéletkora 25 év volt.
Ez keltette fel a CBS munkatársainak érdeklődését és összeállítottak egy 30 év feletti, illetve egy 25 év alatti álomcsapatot, a két keretet pedig virtuális és statisztikai formában egymásnak eresztették, hogy kiderüljön, melyik gárda lenne az erősebb. A PredictionMachine.com segítségével 50.000 alkalommal szimulálták le a találkozót, az eredmények szerint pedig a 25 év alattiak nyertek többször, a pontok átlaga pedig 25,9-24,3-as „végeredményt” hozott.
A statisztikák és a Pro Football Focus értékelései alapján is szembeállították a játékosokat, mindent összevetve pedig arra a megállapításra jutottak, hogy bár irányító poszton jelenleg sokkal erősebbek a 30-on felüliek, szinte minden másban a 25 évnél fiatalabbak élveznek előnyt.
Most pedig következzen a CBS összehasonlító infografikája:


