A Rams szerződést hosszabbított Tavon Austinnal.
Őrületes szerződések repkednek az NFL-ben, amikhez az évek során már szépen elkezdtünk hozzászokni. Az például, hogy közepes irányítók százmilliókat szakítanak már nem is érdekes a mostani viszonyok között, de azért így is vannak alkalmak, amikor egy szerződéshosszabbításról szóló hírt 8-10 alkalommal kell elolvasnunk, hogy meggyőzzük magunkat arról, nem a szemünk káprázik, hanem bizony a leírt összeg tényleg a valóság. Ez a mostani eset is ilyen.
A Rams ugyanis egy négyéves, 42 milliós szerződéshosszabbításban állapodott meg Tavon Austinnal, és mivel még két év hátra volt a játékos szerződéséből, így az elkapó a következő hat évben, tehát 2021 végéig maradhat a csapat alkalmazásában.
Mood: �� pic.twitter.com/yuugDEQ15C
— Tavon Austin (@Tayaustin01) 2016. augusztus 26.
Itt tegyük hozzá, hogy Austint az előbb elkapónak tituláltuk, de ezt csupán az indokolja, hogy erre a posztra draftolták 2013-ban, méghozzá az első kör nyolcadik választásával. A játékos az azóta eltelt három év alatt összesen 1133 elkapott yardot tudott felmutatni 9 TD kíséretében, ami még úgy is röhejesen kevés, hogy tisztában vagyunk a gárdánál uralkodó irányítóhelyzettel. Az 500 elkapott yardot egyszer sem sikerült elérnie, de legalább futásokkal némileg kompenzálta a teljesítményét. A földön ugyanis eddig 809 yardot és 7 touchdownt szerzett, így a legfőbb értéke Austinnak az, hogy kiszámíthatatlan mikor milyen módon használja őt a Rams.
Mondjuk a legtöbb haszna talán visszahordóként van, ugyanis punt returnök alkalmával mind a három profi szezonjában szerzett egy-egy touchdownt. A legemlékezetesebb azonban mégis az a jelenet, amikor nem is ő hordta vissza a labdát, de a Seahawksnál annyira csak rá koncentráltak, hogy egy remek trükkös játékot sikerült vele eladni.
Összességében tehát Austin minden kétséget kizáróan remek atléta, de sem elkapások sem futások terén nem kiemelkedő játékos, némi túlzással ő leginkább egy visszahordó. Eddig egyáltalán nem sikerült igazolnia, hogy a Rams három éve miért szavazott neki bizalmat az első körben, most pedig teljesen érthetetlen, hogy mivel is szolgált rá egy 42 milliós szerződéshosszabbításra, még úgy is, hogy egyébként remek szórakozás a játékát nézni, hiszen tényleg kiszámíthatatlan, hogy az adott playben éppen milyen szerepet szánnak neki. Ez a tudás azonban nagyjából 30 millióval lett felül árazva…

