Szerencsére a fotósok legalább olyan jók voltak, mint a csapatok.
Reggel még úgy tűnt, a parkolóból el se látni majd a stadionig, de aztán felszállt a köd.

Marshawn Lynch így is homokviharra készült.

Az lehetetlen volt, hogy valahogy ne jöjjön elő a DeflateGate.

A bal alsó sarokban ketten nem jöttek el, de azért így is tetszetős a térforma.

Szerintünk csak azért nyitották ki a tetőt, hogy bentről is látszódjanak a vadászgépek.

Viszont így a szél is erősebb volt a stadionban. Vagy ez a légkondi? :)

Aztán elkezdődött…

…a pontháború, akarom mondani: puntháború.

Az első negyedben nem volt pont, labdaszerzés viszont igen. Jeremy Lane mindent megpróbált, hogy visszahordja TD-re a labdát (hiszen ő is tudta, hogy olyan csapat még nem vesztett, amely picksixet jegyzett a döntőben), de kéztörés lett a vége. Azt a képet inkább most nem mutogatjuk.

A New England azonban így is dominált, és Brandon LaFell elkapásával megszerezte a vezetést.

Ennek nem mindenki tudott felhőtlenül örülni…

De aztán felébredt a Seahawks: ezen a képen vagy Marshawn Lynch TD-jét, vagy a seggfül nevű szórakoztató gyermekjáték országos döntőjét látjuk.

Csakhogy a félidő előtti utolsó pillanatokban jött az egyébként egész este tökéletesen levédekezett Gronkowski…

De a Seahawks-nak fél perc is elég volt a visszatámadáshoz. Ekkor azt hittük, Chris Matthews lesz az MVP.

A Half Time Show aztán olyan fantasztikusra sikerült…

…hogy azt gondoltuk, azok a csapatok jártak jól…

…akik nem jutottak be a döntőbe, mert így élőben láthatták minden idők egyik leglátványosabb félidei fellépését.

Csak a második félidőben derült ki, hogy a csapatok elhozták a kickereket is. Kick return TD ezúttal nem volt, de így is először vezetett a Seahawks.

Aztán Doug Baldwint hagyták annyira egyedül, hogyha tizennégyszer ekkora képkivágással dolgozott volna a fotós, akkor sem láttunk volna körülötte Pats játékost az endzone-ban.

Ekkor úgy tűnt, az égiek a Seahawks-szal vannak.

Roger Goodell nem is örült neki, hogy megint sima lett a döntő.

De aztán beindult a bostoni henger. Danny Amendola elkapásával még csak szorult a hurok…

Amikor azonban Julian Edelman is tesztelhette a labda nyomását, meleg lett a pite a Seattle-nek.

De még hátra volt a meccs legnagyobb jelenete. Nem, ez nem egy Odell Beckham imitátor verseny, bár Malcolm Butler kétségkívül jól csinálja.

Ez nincs meg.

Biztos, hogy nincs meg.

Ez nem lehet meg.

Vagy mégis?

Megvan!!!

De aztán Butler visszavág!

Talán Brownerben tudatosult először, hogy megvan a meccs.

De a Seahawks játékosai nem akarták ezt tudomásul venni.

A bírók azonban rendet tettek. Szerencsére rajtuk semmi nem múlt, szinte észre sem vettük, hogy a pályán vannak. Bár mindig így lenne…

Bill Belichick most tudja meg, hogy negyedszer is Super Bowl győztes.

Richard Sherman most tudja meg, hogy még mindig „csak” egyszeres Super Bowl győztes.

De azért szerencsére még mindig jó a viszony Brandon Brownerrel. Na de mit szól ehhez a várandós asszony, Richard?

Ez a fajta bromance inkább magyarázható.

Itt Pete Carroll éppen azon gondolkodik, miért nem futást hívtak az egy yardos vonalról.

Így örültek a Patriots szurkolói…

…és így szomorkodtak a Seahawks fanok.

Utóbbinak a Skittles látta kárát.

A pályán valamivel jobb volt a hangulat.

De voltak könnyfakasztó pillanatok is.

Végül a Lombardi is előkerült…

...amiből aztán az este legnépszerűbb szelfipartnere lett.

Brady lett az MVP, és a mostani benzinárak mellett alighanem őszintén tud majd örülni a díjnak…

…vagy nem.

Nem baj, majd odaadja Bill Belichicknek.

Tudhattuk volna, hogy ez lesz a vége, hát előre megírta az újság:)


