Állandósult az új extrapont szabály, a chop blocknak viszont annyi.

Ahogy az várható volt, a gárdák önálló felvetései nem nyerték el a tulajdonosok tetszését, így a hétvégén ismertetett kezdeményezések közül csak a liga Versenybizottságának javaslatai mentek át, de azok közül sem mindegyik. Először nézzük azokat, amelyek megkapták az életbe léptetéshez szükséges kétharmados többséget, vagyis a 24 voksot.

1. A Versenybizottság javaslata: Az extrapontok 15 yardos vonalra való hátramozgatása és a blokkolt kísérletek visszahordhatóvá tétele.

Ahogy az várható volt, a liga állandósította a szabályt, mi pedig – a rúgókkal ellentétben – nagyon örülünk ennek.

2. A Versenybizottság javaslata: Engedélyezzék a védő és támadó playeket hívó edzők rádióösszeköttetését a pályán lévő játékosokkal, függetlenül attól, hogy az edzők a pálya szélén vagy a lelátói boxokban helyezkednek el.

Ezt a szabályjavaslatot első körben kicsit félreértettük, a liga nem tiltani, hanem éppen hogy engedélyezni akarta a rádióforgalmat a lelátói boxokban ülő edzőknek. Mi azt gondoltuk, ez eddig is így volt, de ezek szerint a kakasülőről dirigáló koordinátorok eddig közvetítőn keresztül beszéltek a támadók vagy védők vezéreivel. Mostantól erre nem lesz szükség, már amennyiben működik a tavaly többször is kritizált rádióforgalmazás.

3. A Versenybizottság javaslata: A chop block illegálissá tétele.

Twitteren heves reakciókat váltott ki a módosítás. A védők ünnepeltek, a támadó falemberek füstölögtek. Tény, hogy így kevesebb lesz a sérülés, de vajon a futóátlagokra milyen hatással lesz ez a reform?

4. A Versenybizottság javaslata: Minősítsék Horse Collar Tackle-nek azokat a szereléseket is, amikor a védekező játékos a névfelvarrónál vagy feljebb fogja meg a mezt és annál fogva rántja le ellenfelét.

A térdsérülések száma alighanem csökkenni fog az új szabállyal, azonban a vitatható ítéletek száma erős növekedésnek indulhat. Nézzük meg ezt a szabályt a gyakorlatban, mielőtt magasztalnánk vagy a pokolba kívánnánk!

5. A Versenybizottság javaslata: Minősítsék Delay of Game-nek, ha egy csapat úgy próbál meg időt kérni, hogy egyébként nem lenne lehetősége rá.

Ezzel a szabállyal eddig is egyetértettünk, örülünk, hogy elfogadták.

6. A Versenybizottság javaslata: 5 yardos büntetés helyett down veszteséggel büntessék, ha egy legális elkapó elsőként beleér egy passzba a pálya területén azok után, hogy már elhagyta a pályát.

Szintén logikus módosítás, hétvégén is kampányoltunk mellette, most boldogok vagyunk.

7. A Versenybizottság javaslata: Szüntessék meg azt a rendszert, hogy több helyről számolják a szabálytalanság helyét amennyiben több szabálytalanság történik egy labdabirtoklás cserénél.

Olvasói megfejtés nem érkezett, mi pedig nem sokkal kerültünk közelebb a megoldáshoz, főleg, hogy több amerikai oldal meg sem említi ezt a változtatást, így magyarázni sem magyarázzák. Itt talán arról lehet szó, hogy ha egy labdabirtoklás-cserét követően mindkét csapat szabálytalankodik, akkor ugyanattól a ponttól mérik majd a büntetéseket. Aki érti, reméljük örül az új szabálynak.

A csapatok módosítási javaslatai közül a legtöbbet egyszerűen leszavazták, de például a Kansas City Chiefs önmagától vonta vissza a „Peyton Manning Rule-t”, így az a tulajdonosok elé sem került. Ugyanakkor a liga észlelte, hogy a gárdák elégedetlenek a jelenlegi videózási lehetőségekkel, így ma erről újra tárgyalni fognak. Állítólag a Baltimore kezdeményezésére elfogadhatják, hogy a liga ne a visszanézhető playeket, hanem a nem visszanézhető playeket iktassa szabálykönyvbe, ami az első lépés lehetne a videózás kiterjesztése felé. A mindent szabad, ami nem tilos felfogás ugyanis jóval engedékenyebb, mint a mindent tilos, ami nem szabad.

A Versenybizottság módosítási javaslatai közül mindössze kettő hasalt el. A touchback 25 yardosra mozdítását és a két sportszerűtlen megmozdulásért járó azonnali kiállítást nem támogatták a tulajdonosok. Utóbbi javaslatot az NFL nagyon át szerette volna nyomni, így nincs kizárva, hogy ma vagy a közeljövőben újra terítékre kerül más formában. A kirúgás utáni touchback helyzete azonban még enné is érdekesebb. A pletykák szerint ugyanis a tulajok nem azért szavazták le, mert nem szeretnék biztonságosabbá tenni a játékot. Épp ellenkezőleg! Sokan ugyanis azzal érveltek, hogy egy ilyen módosítás azt eredményezné, hogy a csapatok – ugyanúgy mint a puntoknál – megpróbálnák a 10 yardoson belülre löbbölni a lasztit, majd szereléssel megállítani a visszahordót a 25 yardos vonal előtt. Lássuk be, van ebben logika. A tulajok állítólag akkor már értelmesebbnek tartanák az egész kickoff megszűntetését, ami növelné a biztonságot, de szerintünk jelentősen visszavetné a speciális egységek szerepét és a játék élvezeti értéke is csökkenne.

 

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel