Úgy tűnik, Miamiban eldöntötték a franchise irányító kérdést.

Pár hete történt csupán, hogy a Dolphins aktiválta Ryan Tannehill ötödik éves opcióját, ami azt jelentette, hogy az irányító a következő két évben már biztosan marad Miamiban. Ennyi azonban nem volt elég egyik félnek sem, a csapat és a játékos az éjszaka folyamán egy szerződéshosszabbításban egyezett meg, az új kontraktus értelmében pedig a QB a következő hat évben 96 milliót tehet zsebre. Az aláírás pillanatában Tannehill 21,5 milliót már garantált összegként meg is kapott, ha pedig a következő években kereten marad, akkor a szerződés összesen nagyjából 45 milliós garantált összeget tartalmaz.

Nem kevés pénz ez, de a tendencia azt mutatja, hogy egy csapatnak ennyit minimum áldoznia kell a franchise irányítójára, sőt a top QB-k fizetése éves szintén 20 millió körüli összeget tesz ki – erről már Russell Wilson kapcsán is megemlékeztünk - ,így Tannehill szerződése még szinte barátinak is mondható. Az már egy másik kérdés, hogy a játékos valóban franchise irányítónak számít-e.

Az vitathatatlan, hogy Tannehill évről évre egyre jobban teljesít, elég ha csak a statisztikájára vetünk egy pillantást. 2012-ben 3294 yarddal, 12 TD-vel, 13 interceptionnel és 76,1-es irányító mutatóval zárta az évet. Egy szezonnal később 3913 yard, 24 touchdown, 17 INT, valamint 81,7-es QB rating állt a neve mellett. Ehhez képest tavaly 4045 yardot passzolt 27 hatpontos és csupán 12 eladott labda mellett, ezzel pedig máris 92,8-as QB ratinget láthatunk nála. A tendencia tehát több mint bíztató, kérdés, hogy a fejlődése ugyanilyen töretlenül halad-e tovább.

Ezek szerint Miamiban feltétel nélkül hisznek abban, hogy erre a kérdésre igen a válasz, de talán biztosabb lett volna, ha egy évet még vár a csapat ezzel a hosszabbítással, ha már az ötödik éves opciót úgyis életbe léptették a játékosnál. Az pedig külön nem egy egyszerű történet, hogy ezzel a Dolphins keretében Ndamukong Suh-val párban gyakorlatilag két százmilliós játékos is található.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel