Véget ért az nfl.com Top 100-as sorozata, lássuk listát.
A liga 2011 óta minden évben megszavaztatja a játékosokkal, hogy szerintük kik voltak a legjobbak az adott idény során. Ezekből a szavazatokból aztán összeáll egy százas lista, ami egész egyszerűen csak NFL Top 100 néven fut, immár hatodik éve. 2011-ben Tom Brady, egy évvel később Aaron Rodgers, 2013-ban Adrian Petrson, 2014-ben Peyton Manning, míg tavaly J.J. Watt szerezte meg magának az első helyet. Dupláznia tehát senkinek sem sikerült a lista fennállása óta, a helyzet pedig most sem változott meg.
A lista egyébként egyfelől mérvadó abból a szempontból, hogy maguk a játékosok szavazhatnak, tehát az általuk legjobbaknak tartott társak kerülnek fel rá, ezzel együtt pedig a névsor sok esetben közel sem esik egybe az egyszeri szurkoló véleményével. Igaz a játékosok között is mindig akadnak olyanok, akik nem értenek egyet ezzel az egész top 100-asdival, idén például – hogy csak a nagyobb neveket említsük – NaVorro Bowman, Steve Smith, vagy Bobby Wagner is így vagy úgy, de nemtetszését fejezte ki.
A kritikák nagy része persze elsősorban az adott játékos helyezése kapcsán törnek a felszínre. Bowman például a 61. lett a rangsorban, mire ő indulatosan kifejtette, hogy az egész szavazás egy nagy káosz, szerinte neki előrébb lenne a helye, nem találkozott, sőt még csak nem is beszélt olyannal, aki ismerne olyat, aki leadta volna a szavazatát a listához. Az alábbi kép azért mást mutat, sőt épp a 49ers védőjének kirohanása kapcsán több kinti médium is érdeklődött a top 100 szavazásáról. A Pro Football Talk például a liga szóvivőjétől azt az információt kapta, hogy nagyjából a fél liga szavazott, míg a Niners Nation oldal állítása szerint tavaly decemberben 18 San Francisco játékos adta le szavazatait, mindenki top 20-as listát állított össze, ezekből a szavazatokból alakul ki a végső top 100. Bobby Wagner teljesen lemaradt a listáról, amit tisztességtelennek nevezett, Steve Smith pedig a lista szexuális úton történő alkalmazását javasolta hasonló okokból kifolyólag.
This #NFLTop100Tour is everywhere. @49ers? Check! pic.twitter.com/wLX0HUHfao
— NFL Films (@NFLFilms) 2015. december 17.
Mindezektől függetlenül a végső sorrend így is érdekes, nézzük hát a listát szöveges (helyezés, név, poszt, csapat, 2016-os csapat), valamint videós formában is:
1 Cam Newton Quarterback Carolina Panthers
2 Tom Brady Quarterback New England Patriots
3 J. J. Watt Defensive end Houston Texans
4 Antonio Brown Wide receiver Pittsburgh Steelers
5 Adrian Peterson Running back Minnesota Vikings
6 Aaron Rodgers Quarterback Green Bay Packers
7 Luke Kuechly Linebacker Carolina Panthers
8 Julio Jones Wide receiver Atlanta Falcons
9 Rob Gronkowski Tight end New England Patriots
10 Odell Beckham Jr. Wide receiver New York Giants
11 Josh Norman Cornerback Carolina Panthers Washington Redskins
12 Carson Palmer Quarterback Arizona Cardinals
13 Khalil Mack Defensive end Oakland Raiders
14 Aaron Donald Defensive tackle St. Louis/Los Angeles Rams
15 Von Miller Linebacker Denver Broncos
16 A.J. Green Wide receiver Cincinnati Bengals
17 Russell Wilson Quarterback Seattle Seahawks
18 Patrick Peterson Cornerback Arizona Cardinals
19 DeAndre Hopkins Wide receiver Houston Texans
20 Richard Sherman Cornerback Seattle Seahawks
21 Ben Roethlisberger Quarterback Pittsburgh Steelers
22 Todd Gurley Running back St. Louis/Los Angeles Rams
23 Joe Thomas Offensive tackle Cleveland Browns
24 Darrelle Revis Cornerback New York Jets
25 Brandon Marshall Wide receiver New York Jets
26 Justin Houston Linebacker Kansas City Chiefs
27 Larry Fitzgerald Wide receiver Arizona Cardinals
28 Tyrann Mathieu Safety Arizona Cardinals
29 Geno Atkins Defensive tackle Cincinnati Bengals
30 Drew Brees Quarterback New Orleans Saints
31 Allen Robinson Wide receiver Jacksonville Jaguars
32 Kam Chancellor Safety Seattle Seahawks
33 Doug Martin Running back Tampa Bay Buccaneers
34 Aqib Talib Cornerback Denver Broncos
35 Andy Dalton Quarterback Cincinnati Bengals
36 DeMarcus Ware Linebacker Denver Broncos
37 Marshal Yanda Guard Baltimore Ravens
38 Greg Olsen Tight end Carolina Panthers
39 Muhammad Wilkerson Defensive end New York Jets
40 Ndamukong Suh Defensive tackle Miami Dolphins
41 Le'Veon Bell Running back Pittsburgh Steelers
42 Tyron Smith Offensive tackle Dallas Cowboys
43 Ezekiel Ansah Defensive end Detroit Lions
44 Tyler Eifert Tight end Cincinnati Bengals
45 Trent Williams Offensive tackle Washington Redskins
46 Philip Rivers Quarterback San Diego Chargers
47 Eli Manning Quarterback New York Giants
48 Chandler Jones Defensive end New England Patriots Arizona Cardinals
49 Fletcher Cox Defensive tackle Philadelphia Eagles
50 Devonta Freeman Running back Atlanta Falcons
51 Dez Bryant Wide receiver Dallas Cowboys
52 Chris Harris Jr. Cornerback Denver Broncos
53 Lavonte David Linebacker Tampa Bay Buccaneers
54 Thomas Davis Linebacker Carolina Panthers
55 Eric Berry Safety Kansas City Chiefs
56 Blake Bortles Quarterback Jacksonville Jaguars
57 Clay Matthews Linebacker Green Bay Packers
58 Kawann Short Defensive tackle Carolina Panthers
59 Michael Bennett Defensive end Seattle Seahawks
60 Reggie Nelson Safety Cincinnati Bengals Oakland Raiders
61 NaVorro Bowman Linebacker San Francisco 49ers
62 Demaryius Thomas Wide receiver Denver Broncos
63 Gerald McCoy Defensive tackle Tampa Bay Buccaneers
64 Reshad Jones Safety Miami Dolphins
65 Marcus Peters Cornerback Kansas City Chiefs
66 Earl Thomas Safety Seattle Seahawks
67 Andrew Whitworth Offensive tackle Cincinnati Bengals
68 T.J. Ward Safety Denver Broncos
69 LeSean McCoy Running back Buffalo Bills
70 Carlos Dunlap Defensive end Cincinnati Bengals
71 Calais Campbell Defensive end Arizona Cardinals
72 Doug Baldwin Wide receiver Seattle Seahawks
73 Harrison Smith Safety Minnesota Vikings
74 Emmanuel Sanders Wide receiver Denver Broncos
75 Jamaal Charles Running back Kansas City Chiefs
76 Linval Joseph Defensive tackle Minnesota Vikings
77 Jordan Reed Tight end Washington Redskins
78 Chris Ivory Running back New York Jets Jacksonville Jaguars
79 Ryan Kalil Center Carolina Panthers
80 Derrick Johnson Linebacker Kansas City Chiefs
81 Alex Smith Quarterback Kansas City Chiefs
82 Delanie Walker Tight end Tennessee Titans
83 Telvin Smith Linebacker Jacksonville Jaguars
84 Tamba Hali Linebacker Kansas City Chiefs
85 Kirk Cousins Quarterback Washington Redskins
86 Jonathan Stewart Running back Carolina Panthers
87 Julian Edelman Wide receiver New England Patriots
88 Cameron Heyward Defensive end Pittsburgh Steelers
89 Allen Hurns Wide receiver Jacksonville Jaguars
90 Matt Forte Running back Chicago Bears New York Jets
91 Travis Kelce Tight end Kansas City Chiefs
92 Andrew Luck Quarterback Indianapolis Colts
93 Jeremy Maclin Wide receiver Kansas City Chiefs
94 Gary Barnidge Tight end Cleveland Browns
95 Mike Daniels Defensive tackle Green Bay Packers
96 Sammy Watkins Wide receiver Buffalo Bills
97 Richie Incognito Guard Buffalo Bills
98 Jarvis Landry Wide receiver Miami Dolphins
99 Cameron Jordan Defensive end New Orleans Saints
100 Derek Carr Quarterback Oakland Raiders
Az első helyet tehát idén Cam Newton szerezte meg magának, amivel a Super Bowlt látva nyilván sokan vitatkoznak, de ne felejtsük, hogy a szavazás még decemberben zajlott le. A listára összesen öt olyan játékos (Josh Norman, Chandler Jones, Reggie Nelson, Chris Ivory, valamint Matt Forte) fért fel, akik az előttünk álló szezonban új helyen szerepelnek majd, a top 100-nak pedig pontosan a fele, tehát 50 játékos egyáltalán nem került fel az egy évvel ezelőtti ugyanilyen listára.

