Az első fordulóban a Minnesota Vikings csapata 34-24-es vereséget szenvedett a Detroit Lions-től. A gárda sztárfutója, Adrian Peterson egy 78 yardos TD-vel kezdte a találkozót, utána azonban 17 labdacipelésből csupán 15 yardot tudott szerezni, így 93 egységgel zárta a meccset. Ez a teljesítmény csalódást keltő volt számára, legalábbis nyilatkozatából ez derül ki: „Minden alkalommal, amikor nem érem el a 100 yardot meglepődök, hiszen olyan könnyű egy meccsen ennyi yardot futni” – mondta Peterson.
A történethez hozzá tartozik, hogy a tavalyi szezon során AP 2097 yarddal zárta az évet, de még ekkor is „csak” 10 alkalommal tudott 100 egység fölött teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy hat további meccsen, illetve egy playoff találkozó során nem ütötte meg az általa olyan könnyűnek nevezett szintet, pedig karrierje során ebben az idényben tudta bemutatni ezt a teljesítményt a legtöbbször. Szóval bármit is mond a kiváló running back, senkinek sem könnyű ilyen számokat produkálnia a meccseken, még Adrian Petersonnak sem.

