Szokás szerint érkezünk a hét legkiválóbban teljesítő játékosaival.

Az AFC legjobb támadójátékosa címért versenyben volt nálunk Carson Palmer (aki valamiért még Bengals játékosként él az emlékezetünkben...), aki a héten 400 yard fölött passzolt. A Jaguars védelme ellen azonban ez nem olyan nagy kihívás, így mi inkább Ben Roethlisberger mellett döntöttünk, aki ugyan yardban kevesebbet tett hozzá csapata sikeréhez, touchdown passzokban viszont túlszárnyalta riválisát. Big Ben 367 yardot és 4 TD-t passzolt a Pittsburgh Steelers 37-27-es győzelme során, amelyet a Detroit Lions felett aratott a csapat.

A védők közül a múlt hét után ismét egy Cincinnati Bengals játékost választottunk. Ezúttal egy másik linebacker, Vontaze Burfict lett nálunk a legjobb, amit azzal ért el, hogy 15 alkalommal is szerelni tudott a Cleveland Browns ellen 41-20-ra megnyert találkozón, illetve kiharcolt egy fumble-t, amit össze is szedett és touchdownra hordott vissza. Burfict egyébként a legnagyobb tackle-gyár a ligában, hiszen a vonatkozó statisztikában 118 szereléssel az első helyen áll, megelőzve a Bills újoncát, Kiko Alonsot (112), illetve az Eagles védőjét, DeMeco Ryanst (96).

Az NFC-ben az a furcsaság állt elő, hogy mind támadó, mind védő oldalon egy Tampa Bay Buccaneers játékost láttunk a legjobbnak. Kezdjük az offense-zel, ahol Bobby Rainey helye megkérdőjelezhetetlen volt. A Bucs-nál a szezon során kidőlt Doug Martin, valamint Mike James is, így került előtérbe a másodéves futó, aki idén hat mérkőzésen már a Browns színeiben is pályára lépett. Az Atlanta Falcons ellen 41-28-ra megnyert találkozón élete meccsét játszotta: 5,4-es futásonkénti átlaggal szerezett 163 yardot, valamint 2 TD-t, emellett egy hatpontos elkapással is segítette a Tampát.

A védelem részéről a defensive tackle, Gerald McCoy mutatott kimagasló produkciót. A fal közepéről indulva háromszor is sackelte Matt Ryant, emellett további két alkalommal szerelt a meccsen, illetve egy labdát is leütött a levegőből. Ez a teljesítmény pedig azt jelenti, hogy a Buccaneers játékosa lett nálunk a hét védője az NFC-ben.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel