Nem különösebben nehéz kitalálni, hogy a rekorddöntés Peyton Manning nevéhez fűződik, így ő lett ezen a héten az AFC legjobb támadója. A Houston Texans ellen 37-13-ra megnyert mérkőzésen a kiváló irányító kereken 400 passzolt yardig jutott, kiosztott négy touchdownt, amiből kettőt Eric Decker, egyet Demaryius Thomas, egyet pedig Julius Thomas kapott el, a labdát pedig természetesen egyszer sem adta el.
A védők közül egy Indianapolis Colts játékosra esett a választásunk, aki minden statisztikai mutatóban eredményes tudott lenni. Jerrell Freeman ugyanis bemutatott 5 szerelést, 1 sacket, leütött a levegőből két labdát, egyet pedig interceptionként megszerzett, sőt még egy kiharcolt fumble is nevéhez fűződik. Csapata ráadásul a Kansas City Chiefs együttesét múlta felül 23-7-mas arányban, a Főnökök pedig csupán az első támadássorozatukból tudtak TD-t szerezni a meccsen, a későbbi kiváló védekezésből pedig Freeman is komolyan kivette a részét.
Az NFC oldaláról a Philadelphia Eagles futóját, LeSean McCoy-t választottuk. Két héttel ezelőtt a running back sokkal jobb teljesítményt nyújtott, de akkor egy még jobb produkciót díjaztunk, most viszont pótlásra kerül akkor elmaradt képzeletbeli díjunk. McCoy a Bears elleni kiütéses, 54-11-es sikerből vette a ki a részét 18 futással, amiből 133 yardot is szerzett (ez 7,4-es átlag), valamint 2 hatpontost is feltett a táblára. Emellett tulajdonképpen eltörpül, de azért leírjuk, hogy hat elkapással is hozzátett még 29 yardot csapata teljesítményéhez.
Végül következik az a játékos, aki közel volt a rekorddöntéshez, de ez aztán mégsem sikerült neki. Az NFC legjobb védőjének a Carolina Panthers linebackerét, Luke Kuechly-t választottuk, aki a New Orleans Saints elleni találkozó alkalmával 24 szerelést mutatott be. Ez a szám borzasztóan magas, de csak csúcsbeállítás. Ha lehet hinni a statisztikáknak, amit a szerelések tekintetében 2001 óta vezetnek, akkor legutóbb 24 tackle-t a Jets linebackere, David Harris mutatott be, méghozzá 2007-ben, újonc szezonjában, a Washington Redskins ellen. Kuechly ráadásul egy interceptiont is szerzett a meccsen.
„Úgy értem 24 tackle egy meccsen? Mintha egy Madden játékos lenne. Nem értem hogy történhetett meg” – mondta a zseniálisan teljesítő játékos csapattársa, a safety, Mike Mitchell.

