New Orleans Saints @ Carolina Panthers 13-17
A brutális esőzésben a várakozásoknak megfelelően szoros meccset játszott egymással a két csoportrivális, Drew Brees pedig ismét gyengén teljesített idegenben. Persze a fal sem segítette ki, újonc vakoldali tackle-je, Terron Armsted nem bírt a Panthers védőivel, a Saints pedig 5 sacket nyelt be csak az első félidőben. Végül mégis a Saints nyerhette volna meg a mérkőzést Jimmy Graham hatpontosával, de a Panthers alig fél perccel a vége előtt fordítani tudott Domenic Hixon elkapásának köszönhetően. Pedig a two minute warningnál úgy tűnt, a Panthers feladja a meccset azzal, hogy negyedik kísérletnél puntol, de végül Ron Rivera vezetőedzőnek lett igaza, hiszen visszakapta a labdát a Carolina és élni is tudott az eséllyel. A mérkőzés történéseihez még hozzátartozik, hogy Kenny Vaccaro, a Saints safety-je, és Steve Smith, a Párducok elkapója is megsérült, állapotukról később lesz bővebb információ, de a sejtések szerint Vaccaro a bokáját törte, Smith pedig a combhajlítóját húzta meg. A Panthers győzelmével saját kezébe vette a sorsát, ha ugyanazt játssza az utolsó héten, mint a Saints, megnyeri a csoportját.
Miami Dolphins @ Buffalo Bills 0-19
A Bills futója, Fred Jackson törött bordával is vállalta a játékot és 119 yarddal valamint 1 TD-vel igazolta döntésének helyességét. A Bills hétszer sackelte Ryan Tannehillt, aki rövid időre el is hagyta a pályát, a Miami támadósora pedig mindössze 103 támadóyardra és 6 first downra volt képes az egész mérkőzésen. Mivel a Chargers nyert, a Ravens pedig kikapott, a Dolphins playoff-esélyei nem hogy megmaradtak, de még nőttek is a vereség ellenére, de az utolsó fordulóban mindenképpen győzniük kell a Jets ellen hazai pályán.

Minnesota Vikings @ Cincinnati Bengals 14-42
A Bengals-nak egy győzelem kellett a rájátszáshoz, és a csapat nem bízta a véletlenre a sikert. 7-7-es állás után a Tigrisek 35 pontot tettek fel válasz nélkül a táblára, a Minnesota pedig már csak kozmetikázni tudta az eredményt. Andy Dalton 4 TD-passzt adott a meccsen, ebből kettőt A.J. Greennek, a Cincy pedig továbbra is veretlen hazai pályán a szezonban. Marvin Lewis fiainak az AFC North megnyerése mellett ráadásul még mindig van lehetősége megszerezni pihenőhéttel járó második kiemelt helyet is, de ehhez a Pats vereségére is szükségük lesz. A Vikings annak örülhet, hogy Adrian Peterson visszatérhetett, de a kiváló RB mindössze 45 futott és 2 elkapott yarddal tudta segíteni csapatát, amelyben Matt Cassel 1 TD mellett 3 interceptiont dobott és egy fumble-t is elveszített.
Denver Broncos @ Houston Texans 37-13
Peyton Manning még a Colts játékosaként imádott a Texans ellen pályára lépni, és ez a Broncos színeiben sem változott. Ahogy megírtuk, a kiváló QB rekordot döntött, csapata pedig magabiztosan nyert hála a 21-0-s negyedik negyednek. Eric Decker 131 yarddal és 2 TD-vel vette ki a részét az ünneplésből, Demaryius Thomas 123 yardot és 1 hatpontost jegyzett, a történelmi átadást pedig Julius Thomas kapta el. Hogy ne legyen minden rózsaszín a Broncos háza táján, el kell mondanunk, hogy Von Miller térde megsérült, és könnyen lehet, hogy idén már nem játszhat, ami viszont hatalmas érvágás lehet a playoff küszöbén. A Texans oldalán a hatodik hét óta először Matt Schaub kezdett, és 1 TD mellett 2 interceptiont dobott, csapata pedig zsinórban 13. alkalommal kapott ki.

Tennessee Titans @ Jacksonville Jaguars 20-16
A Tennessee visszavágott a szezon legkeserűbb vereségéért és győzni tudott a Jaguars otthonában. Kellett ehhez Nate Washington kiváló játéka, aki hat elkapással 117 yardot és 1 TD-t szerzett, valamint a már-már elfeledett Shonn Greene, aki 91 yarddal és 1 TD-vel a Titans legeredményesebb futója volt. A találkozó egyébként éppen olyan volt, mint amilyet az ember elvár egy tét nélküli küzdelemtől, hiszen összesen 7 negyedik kísérletnek mentek neki a csapatok. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a szezon végén visszavonuló Jaguars center, Brad Meester elkapta élete első passzát, ami mindig megható pillanat egy falember életében.
Indianapolis Colts @ Kansas City Chiefs 23-7
Jamaal Charles ott folytatta, ahol múlt héten abbahagyta és szinte azonnal vezetéshez jutatta a Chiefs-t, több pontra azonban képtelen volt a meglepően gyengén teljesítő hazai támadósor. Charles azért így is elérte a 106 yardot, miközben Alex Smith megdobta, pontosabban megütötte az év interceptionjét. A Kansas irányítójának Robert Mathis ütötte ki a kezéből a labdát a dobómozdulat közben, a felpördülő disznóbőrbe pedig Smith bokszolt bele úgy, hogy az Jerrell Freeman kezében landolt. A meccs hőse egyértelműen Donald Brown volt, aki futott és elkapott TD-t is ünnepelhetett, és összesen 110 scrimmage yarddal segítette a Csikókat. Érdekesség, hogy a Chiefs biztos 5. kiemeltként várhatja a rájátszást, és az első héten alighanem a Colts otthonában lépnek majd pályára.

Cleveland Browns @ New York Jets 13-24
Rex Ryan meccs előtt már közölte játékosaival, szezon után kirúgják, így utoljára játszik hazai közönség előtt, a Jets pedig ennek megfelelő motivációval lépett pályára. Geno Smith 2 TD-passzt adott David Nelsonnak és egy futott hatpontost is jegyzett, meghálálva az edzői bizalmat. Szintén érdemes kiemelni Chris Ivory-t, aki 109 yarddal és egy pontszerzéssel segített hat mérkőzésesre nyújtani a Browns nyeretlenségi sorozatát. A Jets már múlt héten kiesett, de jövő héten, ha nyer a Miami ellen, még meglehet nekik a semleges mutató.
Tampa Bay Buccaneers @ St. Louis Rams 13-23
Tét nélkül léphetett pályára egymás ellen a két gárda, de ez a Rams védelmén egyáltalán nem látszott. A Kosok összesen hétszer sackelték Mike Glennont, Robert Quinn egymaga 3 zsákolást jegyzett, amire szükség is volt, miután Jake Long megsérült a találkozón. A St. Louis újoncainak is nagy napja volt: Alec Ogletree, az elsőéves OLB két kiharcolt fumble-t, a WR poszton játszó Stedman Bailey pedig egy reverse játék után futott TD-t ünnepelhetett. Zac Stacy ismét szerzett futott hatpontost, emellett pedig 109 yardot futott a Buccaneers kemény védelme ellen. A vendégek mindössze 170 yardra volt képes a meccsen, ami negatív rekord a szezonban, így Bobby Rainey futott TD-je és Vincent Jackson 98 elkapott yardja sem ért semmit.
Dallas Cowboys @ Washington Redskins 24-23
Újra egypontos vereséget szenvedett a Redskins, amely egy nagy fordítás után két labdabirtoklásnyi előnyről bukott a negyedik negyedben. Romo ezúttal nem baltázta el a game winning drive-ot, és negyedik kísérletnél DeMarco Murray-nek adott győztes passzt másodpercekkel a vége előtt. Murray-nek egyébként jó napja volt, hiszen futva is jegyzett egy hatpontost, 96 yardjával pedig karrierje során először átlépte az 1000 futott yardot. A másik oldalon Pierre Garcon döntött franchise rekordot, miután 107. passzát is elkapta a szezonban, a mérkőzésen pedig összesen 11 elkapást, 144 yardot és 1 TD-t szállított a hazaiaknak, de végül ez is kevésnek bizonyult. Romo egyébként megsérült a mérkőzésen, és csak komoly fájdalmakkal tudta végigjátszani a sorsdöntő találkozót, de alighanem ott lesz majd a zárófordulóban. Abban a zárófordulóban, amely mindent eldönthet az NFC Eastben, hiszen a Cowboys győzelmével bebiztosította, hogy csak a szezon utolsó vasárnap esti rangadóján derüljön ki, ki jut a playoffba a csoportból.

