New York Jets @ Baltimore Ravens 3-19
Megszakadt a hullámvasút, pedig a vezetést még a Jets szerezte meg. Igaz ezután már képtelen volt pontokat szerezni a csapat, de a Ravens sem volt képes a harmadik negyedig az ellenfél célterületére jutni. Egymás után jöttek a mezőnygólok, míg végül Jacoby Jones egy 66 yardos elkapással touchdownt szerzett, éppen Ed Reedet megverve a játék során. A turnover mutató javítása nem sikerült a New York-i gárdánál, hiszen egy megszerzett interception mellett Geno Smith eladott kettőt, illetve egy fumble-t is összeszerencsétlenkedett a támadósor. Mindkét együttes 5-6-os mérleggel áll.
Pittsburgh Steelers @ Cleveland Browns 27-11
Folytatódott a Steelers jó, illetve a Browns rossz sorozata. A vendégeknél a győzelmek megszerzésére gondolunk, míg a Barnák tekintetében az irányítók folyamatos kidőléséről beszélünk. Jason Campbell ugyanis megsérült, helyére jött idén már sokadszor Brandon Weeden, aki két TD passzt is adott. Egyet Josh Gordonnak, aki elképesztő módon 237 yarddal zárt, egyet pedig William Gay-nek, amiben az a szépséghiba, hogy ő az ellenfél védője. Gay egyébként is kulcsszerepet játszott a meccsen, hiszen sackelte Campbellt, aki ekkor sérült meg, kiütötte a kezéből a labdát, amit utána egy csapattársa össze is szedett, az interception return TD-jéről pedig már megemlékeztünk.

Tampa Bay Buccaneers @ Detroit Lions 24-21
A Tampa újabb meccset nyert, ezt néhány héttel ezelőtt még egyáltalán nem hittük volna. A Lions tulajdonképpen önmagát verte meg, olyan elképesztő eladott labdákkal, amikből egy is sok egy meccsre. Bobby Rainey futásait simán megállította a Detroit, Mike Glennon viszont jól mozgatta csapatát, elkapói közül pedig Tiquan Underwood érdemel említést, aki 108 yarddal és 2 TD-vel zárt. Darrelle Revis megsérült a meccsen és nem is tért vissza a pályára.
Minnesota Vikings @ Green Bay Packers 26-26 (h.u.)
A Packers-nél Scott Tolzien kezdett QB poszton és egy remek touchdown futást is bemutatott, viszont passzok tekintetében nem igazán teljesített jól. Jött is a helyére Matt Flynn, aki visszahozta a csapatot a meccsbe, így nem lennénk meglepődve, ha a jövő héten már ő kezdene. Futóposzton Eddie Lacy, míg a túloldalon Adrian Peterson is 100 yard fölött zárt. A csapatok a ráadásban sem bírtak egymással, így döntetlen született a mérkőzésen.
Jacksonville Jaguars @ Houston Texans 13-6
Megszerezte második győzelmét a Jaguars, míg a Texans zsinórban a kilencedik vereségénél jár. Csoporton belül a Jacksonville fel is lépett a harmadik helyre, míg a Texans visszacsúszott a negyedik pozícióba, de az 1/1-es pick birtokosa még így is a Jaguars. Maurice Jones-Drew 84 yardot futott egy TD-vel, övé volt a legjobb teljesítmény a támadók részéről. Védelemben Paul Posluszny megint rengeteget szerelt, a túloldalon pedig J.J. Watt sackelt és mezőnygólt is blokkolt.

San Diego Chargers @ Kansas City Chiefs 41-38
A Chiefs védelméből Tamba Hali és Justin Houston is kidőlt, ezután pedig pontzuhatag alakult ki a mérkőzésen, amelyből a Chargers jött ki jobban. A mérkőzés utolsó pillanataiban Philip Rivers kiosztott egy 26 yardos touchdown passzt Seyi Ajirotutunak, amivel győzni tudott a San Diego. A Főnökök egymás után második meccsüket bukták el, míg a vendégek 5-6-os mérleggel próbálják életben tartani playoff álmukat.
Carolina Panthers @ Miami Dolphins 20-16
Döcögősen ugyan, de megint behúzta a győzelmet a Panthers. A nagyszünetben a Miami még tíz ponttal vezetett, de később már képtelen volt pontokat tenni a csapat a táblára. A Carolina viszont a harmadik és a negyedik játékrészben is szerzett TD-t, így megfordította az állást. Hazai oldalon Mike Wallace végre jó produkciót nyújtott, elkapott 127 yardot és 1 touchdownt. A Delfinek a vereség ellenére 5-6-os mutatóval még mindig versenyben vannak a rájátszásért folyó harcban, míg a Párducok 8-3-mal loholnak a Saints után.

Chicago Bears @ St. Louis Rams 21-42
Ott folytatta a bye week után a Rams, ahol két héttel ezelőtt abbahagyta. Tavon Austin megint remek TD-t szerzett, a csapat gyártotta a pontokat és viszonylag könnyedén nyert. A meccs legszórakoztatóbb pillanata volt, amikor az egymás ellen játszó Long testvérek közül egy kisebb kakaskodás alkalmával Chris próbálta nyugtatgatni Kyle-t. A mérkőzés meglepetés embere a St. Louis draftolatlan újonc futója, Benny Cunningham, aki 109 yarddal és 1 hatpontossal zárt. A Macik mérlege 6-5, a Kosoké 5-6.

