Az AFC támadói közül Justin Blackmon 190 yardja figyelemre méltó – főleg, hogy még csak a második találkozóját játszotta a szezonban 4 meccses eltiltása miatt – de kiváló egyéni teljesítményével nem sokra ment a Jaguars. Nem úgy a másik oldalon Knowshon Moreno, aki 3 futott TD-jével kiérdemelte a hét támadója címet a konferenciában. A Denver futója ugyan csak 42 yardot szerzett a földön, de emellett még 7 elkapással is segítette a csapatát 62 yardért. Moreno így már hét pontszerzésnél tart a szezonban, amivel első a running backek között.
A védelmi oldalon is egy veretlen csapat adta a legjobb játékost az AFC-ben: A Kansas City Chiefs szélső linebackere, Tamba Hali ugyanis oroszlánrészt vállalt a csoportrivális Raiders legyőzésében. Hali 3,5 sacket gyűjtött, emellett pedig ötször is sikerült megütnie Terrelle Pryort, akit összesen tízszer zsákolt be a kansasi védelem vasárnap este.
Az NFC-ben támadó oldalon nehezen tudtunk dönteni a 180 elkapott yardot és két touchdownt jegyző San Francisco-i tight end, Vernon Davis, és az Eagles-ben csereirányítóként bizonyító Nick Foles között. Végül utóbbira esett a választásunk, hiszen ritkán passzolnak szét ennyire egy olyan védelmet, amelyben a secondary-t Darrelle Revis, Johnthan Banks, Mark Barron és Dashon Goldson alkotják. Foles viszont megtette: 71%-os passzpontosság mellett 296 yardot és 3 TD-t könyvelhetett el interception nélkül, ráadásul még egy futott hatpontossal is meglepte a Tampa Bay védelmét.
Védő oldalon is sokat vívódtunk, hiszen A.J. Hawk és Alec Ogletree is remekül teljesített. A Packers belső linebackere, Hawk úgy szerzett 3 sacket a Ravens ellen, hogy a sérülés miatt inaktív Clay Matthews nem tudta elvonni a támadófalemberek figyelmét. Mindez igencsak dicséretes, de mi inkább egy újoncot, a Rams szélső LB-jét, Alec Ogletreet díjaztuk a konferencia legjobbjának járó elismeréssel. Ogletree egy 98 yardos interception visszahordott touchdownnal, egy kikényszerített fumble-lel és egy elütött passzal vette ki a részét a houstoni mészárlásból, amivel nagyban hozzájárult a St. Louis kiütéses sikeréhez.

