Az AFC legjobb támadója címért komoly versenyben volt Andy Dalton a maga 3 touchdownjával és 135,9-es irányítómutatójával, de ezen a héten nem lehetett megelőzni Andrew Luckot. A Colts QB-ja ugyan „csak” 228 yardig jutott, de ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy kiosszon három TD-passzt, amellett, hogy futott is egy hatpontost. Luck ráadásul nem is nyeretlen kétévesek ellen hajtotta végre ezt a bravúrt, hanem az eddig veretlen Denverrel szemben, ami még inkább emeli a produkció értékét.
A legjobb védőnek járó díjat ezen a héten Tamba Hali kapja, aki statisztikailag is nagyot alakított 2,5 sackjével és két kikényszerített fumble-jével. Ami azonban a száraz adatoknál is lényegesebb, hogy rendkívül fontos pillanatokban játszott nagyot, így a Chiefs ha nehezen is, de meg tudta őrizni veretlenségét a váratlanul jól teljesítő Texans ellen.
„Mit ér a kiváló egyéni teljesítmény, ha a csapat kikap?” – merül fel gyakran a kérdés. Nos, az NFC-ben két TD Magazinos hét legjobbja elismerést, ami aligha vigasztalja majd Calvin Johnsont és John Abrahamet, de ettől még jár nekik díj. Abrahamnek már nagyvonalúan a TNF mérkőzés pénteki összefoglalójában meglebegtettük a címet, és nem is sikerült őt túlszárnyalni a hét további részében. A Cardinals kiváló szélső linebackere csak három szerelést jegyzett egész meccsen, de abból kettő is stripsack volt, amelyeknek köszönhetően az Arizona ideig-óráig képes volt tartani a lépést a Seahawks-szal.
Támadó oldalon Megatronnak adtuk a díjat, akinek 9 elkapása, 155 yardja és 2 TD-je is kevés volt a Bengals legyőzéséhez. Johnson egyik touchdownját úgy kapta le a levegőből, hogy hárman is körbevették, ami bármely védelem ellen bravúros produkció lenne, nem hogy a Cincinatti secondary-jével szemben. Aki látta azt az elkapást, biztosan nem feledi, aki lemaradt róla, annak pedig itt egy gif az usatoday jóvoltából.

