Cincinnati Bengals @ Indianapolis Colts 10-26
Néhány nappal ezelőtt még szentül hittünk abban, hogy a Bengals idén végre meg fogja törni a rossz sorozatát, és ezúttal nem esik ki rögtön az első körben. Aztán a meccs előtt szépen jöttek a hírek, hogy nem fog játszani A.J. Green, valamint Jermaine Gresham sem, és ekkor már tudtuk, hogy az átok mégsem most fog megtörni. Nincs ezen mit szépíteni, simán nyert is a Colts, miközben Andrew Luck 376 yarddal és egy futásból megdobott csodálatos TD-vel jelentkezett.
Az is kiderült ezen a találkozón, hogy Trent Richardsonban már Indianapolis-ban sem bíznak, a futó ugyanis a pálya közelébe sem került. A helyén Dan Herron szedegette össze a yardokat, méghozzá 12 futással 56-ot és egy touchdownt, 10 elkapással pedig 85 egységet. Problémát jelentett viszont Herron labdatartási képessége, a running back ugyanis két fumble-t is elejtett, igaz a csapat ebből csak az egyiket veszítette el. Érdemes még kiemelni Adam Vinatierit, akinek lassan már utalják a nyugdíjat, de azért négy mezőnygólból négyet még most is bevágott.
Egyértelműen és simán nyert tehát a Colts, a Cincinnati pedig tényleg csak hozta a szokásos formáját, és kiesett.
Detroit Lions @ Dallas Cowboys 20-24
A wild card kör egyetlen igazán jó meccse volt ez, de mégsem erről, hanem a bírók hülyeségéről marad ez is emlékezetes. De mielőtt erről beszélnénk, gyorsan nézzük végig az események alakulását. Remekül kezdte a találkozót a Lions, a defense kőkemény volt, ahogy azt várni lehetett, de a támadósor is ihletett formában játszott. Ennek aztán 14-0-s kezdés lett az eredménye (Golden Tate elkapott, Reggie Bush futott TD), ezt a vezetést viszont a második negyed végéhez közeledve egyetlen hiba megfelezte. Terrance Williams ugyanis kapott egy rövid passzt Tony Romotól, az elkapó pedig sebességet váltott és 76 yardon át száguldva szépíteni tudott. A nagyszünet előtt még a Lions is összekapta magát és egy mezőnygóllal újra két labdabirtoklásnyi előnyt szedett össze magának.
Az első félidőben egyébként jó pár hatalmas ütközést láthattunk mindkét fél részéről, valamint ki kell még emelni, hogy Tony Romo olyan sackeket nyelt be, hogy a védők gyakorlatilag érintés nélkül mentek át a támadófalon, az irányító pedig csak földhöz vágta magát, hogy ne mészárolják le.

A harmadik negyed aztán rögtön egy felpattanó Lions interceptionnel vette kezdetét, a jó mezőnypozíció miatt pedig már lelki szemeink előtt láttuk, hogy megkezdi a felzárkózást a Cowboys. Egyetlen sack, valamint az utána kihagyott field goal azonban ezt meghiúsította, sőt az ellentámadásból a Detroit tett fel újabb három pontot a táblára. Ezt követően viszont tényleg megkezdődött a Dallas nagy feltámadása. Először Dez Bryant hosszú elkapása miatt tudott haladni a csapat, a támadássorozat végén pedig DeMarco Murray szerzett egyyardos TD-t negyedik kísérletre. Az Oroszlánok nem tudtak visszavágni, puntolni kényszerült a csapat, majd a Cowboys újabb rohamát, két egymást követő Ndamukong Suh sack tartotta field goalon. 20-17 volt tehát az állás és elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a játékvezetők óriási hibái nagy befolyást gyakoroltak a meccsre.
Harmadik kísérletnél járt a Lions, Matthew Stafford előre dobta a labdát Brandon Pettigrew felé, akit szabálytalanul akadályoztak az elkapásban. Repült is a sárga zászló, a jogos büntetés aztán mégsem történt meg, a bírók ugyanis összeszedték a bedobott flaget, a későbbi indoklás szerint azért, mert egy jobb szögben álló játékvezető úgy látta, hogy nem volt nagy a kontakt, így nem volt szabálytalanság.
És hogy még egy lapáttal rátegyenek a rossz döntésre, egyik spori sem vette észre, hogy Dez Bryant sisak nélkül rohangálva reklamál a pályán, ami szintén megért volna egy büntetést. A megzuhant Lions ezután összehozott egy 10 yardos puntot (!), majd a Cowboys egy sikeres negyedik és hattal tovább rombolta az ellenfél önbizalmát, majd a végső csapást is bevitte egy Tony Romo – Terrance Williams 8 yardos összjátékkal. Így alakult ki a 24-20-as Cowboys győzelem, igaz a meccs végén még Demarcus Lawrence egyéni fumble-drámáját még végignézhettük (előbb összeszedte Stafford elejtett labdáját, majd ahelyett, hogy lement volna a földre, visszaadta azt a Lions-nak, viszont néhány play-jel később saját maga harcolta ki és szedte össze az újabb fumble-t, végleg eldöntve ezzel a meccset).
Remekül kezdett tehát a Lions, aztán a Cowboys szépen visszajött a meccsbe, egy bírói hiba fordulópontot jelentett, a Dallas pedig ezután nem hibázott és behúzta a győzelmet. Jerry Jones kedveli ezt!


