A Cincinnati újonc running backje, Giovani Bernard egy futott és egy elkapott TD-vel segítette csapatát.
A Pittsburgh Steelers csapata kezdte támadással a találkozót, de nem sikerült first downt elérnie, így érkezett a pályára Meskó Zoltán, hogy végrehajtsa az este első puntját. A Cincinnati Bengals sem tudott mit kezdeni az ellenfél védelmével, így a hazai gárda is elrúgta a labdát, amivel Antonio Brown egy tetszetős visszahordást mutatott be, jó mezőnypozíciót kiharcolva ezzel csapatának. Hiába volt azonban ígéretes ez a lehetőség a Steelers számára, egy sack miatt csak három pont került a táblára Shaun Suisham mezőnygólja után. (3-0) A Pittsburgh későbbi támadása is touchdown veszélyt tartogatott, de a másodéves tight end, David Paulson kezéből egy hosszú elkapás után Adam Jones tépte ki a játékszert. A pályán a játékvezetők nem ítéltek elveszített labdát, de a visszanézés után látható volt, hogy ez bizony egy fumble, így a Bengals jöhetett.

A Cincinnati ennek örömére végig is vitt egy remek támadást, amelyben kulcsszerepe volt Tyler Eifert 61 yardos elkapásának, ami előkészítette Giovani Bernard hét yardos futott TD-jét. (3-7) Fontos kiemelni, hogy mind Eifert, mind Bernard újonc játékos. A második negyed elején a hazai csapat ismét vezetett egy jó drive-ot, de a lendület a húsz yardos vonal környékén elfogyott, így egy Mike Nugent mezőnygóllal növelte előnyét a Bengals. (3-10) Az elkövetkezendő támadások során a védelmek remekül állták a sarat, Ben Roethlisberger sokszor elég nagy homályokat dobott, de Andy Dalton sem ment a szomszédba egy-két érthetetlenül pontatlan passzért. Aztán a negyed végéhez közeledve Emmanuel Sanders mutatott be egy 43 yardos elkapást, ami a red zoneba repítette a Steelerst, Derek Moye egy yardos elkapásával pedig egyenlíteni tudott a csapat. (10-10) A nagyszünetig az állás már nem változott.

A harmadik negyedet egyaránt punttal kezdte mindkét csapat, majd a Bengals egy remekül felépített támadást vezetett, jól megosztva a védelmet a váltakozó futásokkal és passzokkal. A drive végén egy 27 yardos elkapással Giovani Bernard szerezett újra vezetést a hazai csapatnak. (10-17) Nagy izgalmakat ezen kívül nem tartogatott a harmadik játékrész, egyértelműen a védelmek domináltak, olyannyira, hogy a Steelers mínusz két támadó yarddal zárta a negyedet.
A vezetés birtokában a Cincinnati sok futással igyekezett pörgetni az órát, majd a red zoneba lépve már Andy Dalton passzaiban látták a touchdown megszerzésének lehetőségét. A Bengals irányítója több esetben is nagyon közel járt az eladott labdához, végül Mike Nugent újabb field goalja növelte a távolságot a két gárda között. (10-20) A Steelers még igyekezett összerakni egy épkézláb támadást, de néhány jó passz után Big Ben átadása kicsit magas lett és fölpattant Jerricho Cotchery kezéből, a labdát pedig egy kézzel a safety, Reggie Nelson húzta be. Izgalmat már csak egy apró kakaskodás tartogatott a meccs végén. Összességében a támadósorok igen visszafogott teljesítményt nyújtottak, a védelmek jól helytálltak, a Bengals pedig 20-10-es győzelmet aratott.

