A Carolina és a Cincinnati összecsapása 34-34-re állt a rendes játékidőben, majd a hosszabbítás mindkét oldalról csak három-három pontot hozott, így végül 37-37-es döntetlenre végeztek a csapatok. A meccs érdekessége egyrészt, hogy a ráadás utolsó pillanataiban Mike Nugent 36 yardról próbálhatta meg megnyerni a meccset a Bengals-nak, ám rúgása jobbra elkerülte a kaput, ezen kívül pedig az NFL történetének legpontgazdagabb döntetlenjét érték el a felek.
Mindezek ellenére a legfelkapottabb sztori a találkozóval kapcsolatban, a Cincinnati védőjének, Vontaze Burfictnek a viselkedése. A linebacker már két sárga zászlót egyébként is összeszedett szükségtelen keménységért, majd egy kisebb fejsérülés miatt rövid időre el is hagyta a pályát. Visszatérése után viszont nem igazán válogatott az eszközökben, és két elég sportszerűtlen lábcsavarással vétette magát észre.
Burfict előbb a Panthers irányítójának, Cam Newtonnak a bokaszalagjait tesztelte le:
Majd a tight end, Greg Olsen ellen alattomoskodott egy kicsit:

A mérkőzés után a Carolina kickere, Graham Gano reagált elsőként a történtekre, ő Twitterre a következő szöveget írta ki: „Hihetetlen, hogy egy játékos szándékosan akar sérülést okozni két csapattársamnak is. Remélem, hogy az NFL keményen büntet majd. #elfogadhatatlan”
Kétségtelenül be kell látni, hogy sérülésveszélyes és aljas dolog volt ez Burficttől, és abban is biztosak vagyunk, hogy a kellő pénzbüntetést is meg fogja kapni érte.

