Avagy nyolc döntő röviden.
Cam Newton kis túlzással még a csattogós lepkét tologatta, amikor a Panthers először Super Bowlt játszott, Peyton Manning pedig bizonyára nem azért bukta el csúfosan a két évvel ezelőtti nagydöntőt, mert a Broncos-nak régi jó szokása nagy zakókat kapni a szezon utolsó mérkőzésén. Ennek ellenére szerintünk mégis szórakoztató visszatekinteni a csapatok és a Lombardi trófea közös múltjára, úgyhogy ezt idén is megtesszük.
A Broncos esetében – miért is tagadnánk – a két évvel ezelőtt hasonló apropóból megírt cikkünket frissítettük fel és egészítettük ki, hogy az 50. Super Bowlon is aktuális legyen. A Panthers esetében viszont nem volt mit előkapni az asztalfiókból, hiszen a carolinai alakulat most térhet vissza először a sportvilág egyik legnagyobb színpadára.
De ne is szaporítsuk tovább a szót, inkább kezdjük meg időutazásunkat a múltba, elsőként a Vadlovak hátán!
Denver Broncos: 7 Super Bowl, 2 győzelem, 5 vereség
Super Bowl XII
Az 1960 óta létező franchise-nak 17 évet kellet várnia arra, hogy története során először Super Bowlt játszhasson. 1977-ben a Denver első kiemeltként jutott a playoffba, és az akkor még nyolccsapatos rájátszásban is magabiztosan menetelt (a Steelers ellen 34-21-re, a Raiders ellen 20-17-re tudtak győzni). A döntőben azonban az NFC első kiemeltje, a Dallas Cowboys következett a Louisiana Superdome-ban, és Red Miller vezetőedző hiába halmozta a bravúrokat első szezonjában, Amerika csapata túl nagy kihívásnak bizonyult.
A Broncos védelmét akkoriban csak Orange Crush-nak becézték, de döntő inkább a dallasi Doomsday Defense-ről marad emlékezetes, hiszen a Cowboys pontot sem engedett a Broncos-nak az első félidőben, viszont összesen hét turnovert erőszakolt ki. A Vadlovak irányítója, a korábban a Dallasszal is Super Bowlt játszó Craig Morton az egész alapszakaszban összesen 8 interceptiont dobott, a döntőben viszont csak az első félidőben négyet, és három fumble-t is vétett. A Denvernek így esélye sem volt, és végül 27-10-re elvesztette a franchise történetének első döntőjét.
A kudarc évei: Super Bowl XXI, Super Bowl XXII, Super Bowl XIV
Morton után John Elway lett a Broncos irányítója, akit eredetileg a Baltimore Colts draftolt 1/1-esként. Csakhogy Elway nem akart a régóta gyengélkedő csapatban játszani, ezért kijelentette, ha nem cserélik el, a baseballt választja. A Colts végül kötélnek állt, így került Elway a Broncos-ba, ahol négy év alatt háromszor is Super Bowlba vezette csapatát, de mindannyiszor kikapott.
1986-ban egy kiváló, 11-5-ös alapszakasz után a Broncos a rájátszásban is megállíthatatlannak bizonyult. A Patriots-t 22-17-re verték meg, „A Drive” miatt legendássá váló Browns elleni meccsen pedig hosszabbításban győztek 23-20-ra. A döntőben aztán az NFC első kiemeltje, a Giants következett, amely átgyalogolt a Vadlovakon. Pedig ezúttal jól sikerült az első félidő (10-9-re vezetett a Broncos), a második játékrészben azonban 30 pontot nyeltek be, és végül 39-20-ra kikaptak.
A következő évben kísértetiesen hasonlóan alakult az AFC forgatókönyve, azzal a különbséggel, hogy a coloradóiak a Divisional Roundban ezúttal a Houstont győzték le, majd ismét szoros meccsen nyertek a Browns ellen. A döntőben aztán harmadszor is egy NFC East csapat következett, ezúttal a Washington Redskins. A Broncos pedig sokadszor is beleszaladt a késbe: 10-0-s első negyed után ugyanis 35 pontot kaptak csak a második 15 percben (természetesen NFL rekord), innen pedig megint nem volt visszaút. A vége 42-10 lett a Rézbőrűeknek, Doug Williams, a csapat irányítója pedig sokáig (egészen pontosan Russell Wilson két évvel ezelőtti, Broncos elleni győzelméig) az egyetlen afro-amerikai QB volt, aki kezdőként Super Bowlt nyert.
Ezután egy év szünet következett, majd 1989-ben Elway ismét visszatért a nagydöntőbe. Az AFC első helyen kiemelt Denver igazi favoritnak számított, így nem volt meglepő, hogy a Pittsburgh, majd sokadszor is a Cleveland testén keresztül bejutott a Super Bowlba. Csakhogy a döntőben a Joe Montana nevével fémjelzett San Francisco következett, a 49ers pedig minden idők legsimább döntőjében 55-10-re átgázolt a Vadlovakon. Hogy ezek után mi adott erőt Elwaynek ahhoz, hogy tovább próbálkozzon, nem tudni, de jól tette, hogy nem adta fel…
A siker évei: Super Bowl XXXII, Super Bowl XXXIII
Persze nem adták könnyen a sikert. Az irányítónak csaknem egy évtizedet kellett várnia, hogy újra pályára léphessen a szezon utolsó meccsén, de végül sikerrel járt. A Broncos-nak ezúttal a Jacksonville, a Kansas és a Pittsburgh ellen kellett bizonyítania az újabb döntőért, ahol Brett Favre és a Green Bay Packers várta őket. A sors fintora, hogy annyi nagy meccs után ez a találkozó nem John Elway-ről szólt, hanem a futóról, Terrell Davisről, aki 3 futott TD-vel segítette 31-24-es győzelemhez a Broncos-t egy rendkívül szoros döntőben, de ezt aligha bánta bárki is Coloradóban. És ha egyszer egy üzlet beindul…
A Broncos 27 évet várt az első sikerre, a következőre azonban csak alig több mint 365 napot kellett. Az 1998-as alapszakaszt 14-2-vel záró Denver ugyanis hihetetlen magabiztossággal készült a címvédésre: a rájátszásban 38-3-ra elkaszálták a Miamit, majd 23-10-re nyertek a Jets ellen. A döntőben a szintén 14-2-es alapszakaszt záró Falcons volt az ellenfél, de többek között a Eugene Robinson-balhénak hála a meccs nem hozott annyi izgalmat, mint azt várni lehetett. A Vadlovak végül 34-19-re győztek, John Elway pedig 38 évesen, karrierje utolsó meccsén végre Super Bowl MVP lett. Még szerencse, hogy nem baseballozni ment...
Ismét egy nagy zakó: Super Bowl XLVIII
John Elwaynek annyira megtetszett a konfettieső, hogy GM-ként is a csúcsra tört a Broncos-zal. A nagy tervhez először is egy jó irányítót kellett szereznie, és miután a Colts gyakorlatilag lemondott Peyton Manningről, szerencséjére akadt is egy, akit szabadon leigazolhatott. Manning pedig egy bemelegítő év után szinte minden létező offense NFL-rekordot felülmúlva 13-3-as mérleggel masírozott be a playoffba, és érezni lehetett, hogy ezt a Denvert az AFC-ből senki sem fogja tudni megállítani. A győzelmek aztán a várakozásoknak megfelelően jöttek is, de sem a Chargers (24-17), sem a Patriots (26-16) ellen nem láttuk azt a magabiztosságot a támadósortól, amit korábban az idény során.
Mindez azért volt aggasztó előjel, mert a döntőben a Broncos azzal a Seahawks-szal találkozott, amely éppen a védelmével emelkedett a liga többi csapata fölé. A Super Bowlt megelőzően ment is a nagy matek, hogy vajon a legjobb védelem vagy a legjobb támadósor tud-e inkább dominálni, és persze arról is rengeteg szó esett, hogy mennyiben befolyásolja majd a meccs végkimenetelét, hogy először rendeznek nyitott stadionos nagydöntőt egy hideg mérsékelt éghajlati övön fekvő városban. Aztán rögtön az első playben borult minden, hiszen a Broncos egy idő előtt feladott snap miatt rögtön egy safety-vel kezdett, és a sokkból az egész mérkőzésen nem sikerült felocsúdniuk. A félidőben már 22-0-ra vezettek a Halászsasok, ami azt jelentette, hogy az első (Redskins vs. Broncos 35-10) és a második (49ers vs. Broncos 27-3) legnagyobb különbséggel elvesztett első Super Bowl félidő után a dobogó harmadik helyét is kisajátította magának a denveri alakulat. A második félidőre aztán a dolgok még rosszabbra fordultak, hiszen a Seattle rögtön egy kickoff return TD-vel kezdett, és Russell Wislonék a biztos előny tudatában sem vettek vissza. A két interceptiont és egy fumble-t vétő Peyton Manning így hiába tudott szépíteni a 3. negyed legvégén, a Vadlovak végül 43-8-as vereséget szenvedtek.
...és akkor a Panthers-ről is essék szó.
Mint bevezetőnkben is leírtuk, a Carolina 2004. február 1. óta várja, hogy újra megmutathassa párduckörmeit a világnak. Komoly Super Bowl tapasztalatról tehát nem beszélhetünk az esetünkben, viszont azt kár lenne elvitatni, hogy az általuk lejátszott döntő az egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb meccs volt a liga történetében.
Carolina Panthers: 1 Super Bowl, 0 győzelem, 1 vererség
Super Bowl XXXVIII
2001-ben a Panthers 1-15-ös mérleggel olyan franchise benyomását keltette, amely nem hogy az új évtizedben, de az új évezredben sem lesz képes bejutni a Super Bowlba. Csakhogy 2002-ben megérkezett a csapathoz John Fox, és a tehetséges vezetőedző azonnal összerántotta a gárdát. Olyannyira, hogy 2003-ban a Panthers már 11-5-ös mutatóval ott volt a rájátszásban, és ha már ott volt, neki is kezdett egy nagy menetelésnek. A Wild Card körben például esélyt sem adtak a Cowboys-nak (29-10), majd kétszeri hosszabbítás után a Rams-t is legyűrték idegenben (29-23). Az NFC döntőben aztán az Eagles ellen mindössze 14 pontot tudtak feltenni a táblára, de a védelem olyan jól zárt, hogy ez is elég volt a győzelemhez (14-3), így a csapat bejutott története első Super Bowljába.
A Panthers ellenfele a döntőben a Tom Brady nevével fémjelzett Patriots volt, amely éppen Peyton Manning Colts-cát búcsúztatva ért oda a fináléba. Mivel ez volt az első olyan Super Bowl, amit Magyarországon is közvetítettek (a Sport TV-n akkor még Baló György és Méhes Gábor kommentáltak), így könnyen lehet, hogy néhány olvasónknak saját vizuális emléke is van a meccsről. Arról a meccsről, amely NFL-rekordot jelentő 26 perc 55 másodpercig egyetlen pontot sem hozott, mégis minden idők egyik legszórakoztatóbb találkozója volt. A csaknem kétnegyednyi ismerkedés után ugyanis a csapatok belecsaptak a lecsóba, és az utolsó három percben 24 pontot tettek fel a táblára. A Pats iratkozott fel először, miután Deion Branch lehúzta Tom Brady passzát, de a túloldalon rögtön jött a válasz: Jake Delhomme találta meg az akkor még tejfelesszájú Steve Smith-t hat pontért. Csakhogy Brady újra lecsapott, a Panthers pedig csak egy mezőnygóllal válaszolt, így 14-10 állt az eredményjelzőn a szünetben.
A harmadik negyedben aztán ismét nem születtek pontok, de ez nem is volt baj, mert így legalább mindenki kibeszélhette, hogy Justin Timberlake vajon direkt vagy véletlenül tépte-e le Janet Jackson felsőjét, kivillantva ezzel jobb mellét (azóta a Half Time Show-t 5 másodperc csúsztatással közvetítik). A negyedik játékrészben viszont ismét beindult a pontgyár: a Pats növelni tudta előnyét Antowain Smith futásával, de a Panthers rögtön válaszolt, miután DaShaun Foster 33 yardot nyargalt az endzone-ig. A Carolina viszont kihagyta a kétpontos próbálkozást, így 21-16 volt az állás a New England javára. Csakhogy a Párducok nem hagyták magukat, és 7 perccel a mérkőzés vége előtt Jake Delhomme Mushin Muhammadnak adott 85 yardos passzával a meccsen először átvették a vezetést. A kétpontos ismét kimaradt, így a Pats már egy mezőnygóllal is nyeregbe kerülhetett volna, de Brady-ék óraölése végül TD-be torkollott, miután a tight endként felálló linebacker, Mike Vrabel, 1 yardos TD-passzt kapott az irányítótól. A Pats a tökéletes támadást ráadásul megkoronázta egy sikeres kétpontos kísérlettel is, így 29-22-es állásnál adott volt a feladat a Panthers előtt: TD-t kell szerezni 3 perc alatt...
Az első félidő végén látott ponteső után ez nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak, inkább az volt a kérdés, vajon lesz-e ideje visszatámadni a Pats-nek. Delhomme kevesebb mint 2 perc alatt végig is vitte a csapatot a pályán, és hiába szerzett Ricky Proehl TD-t, 29-29-es állásnál Bill Belichick fiai még egy percre visszakaphatták a játékszert. És ekkor jött a dráma. A Párducok rúgója, John Kasay ugyanis az oldalvonalon kívülre küldte a kickoffot, így Brady a 40 yardos vonalról indíthatta a game winning drive-ot. 9 másodperccel a vége előtt már ott is voltak mezőnygól távolságon belül, csakhogy a korábban 31 yardról hibázó, 36 yardról pedig blokkolt Adam Vinatieri lába ezen az estén 41 yardról minden volt, csak életbiztosítás nem. A Patriots rúgója viszont ezúttal nem hibázott, így a Carolina 32-29 arányban elbukta minden idők egyik legizgalmasabb fináléját.
