Denverben elérkezettnek látták az időt a váltásra.

A Broncos-nál a Colts elleni vereség és playoff-búcsú hamar John Fox vezetőedző végzete lett. Egyes hírek szerint vele együtt távoznia kell majd Adam Gase támadókoordinátornak, valamint Jack Del Rio védőkoordinátornak is, de a többi segédedző is bátran kereshet magának új állást. Más pletykák szerint akár Gase, akár Del Rio is esélyes lehet arra, hogy a Broncos következő HC-ja legyen, ahogy rengeteg másik név is kering a csapat körül.

Fox egyébként 2011-ben érkezett meg Denverbe, és egy 4-12-es csapatot pofozott ki annyira, hogy első évében 8-8-cal és Tim Tebow vezetésével ne csak rájátszásba jusson, hanem ott még meccset is nyerjen. A következő két évben egyaránt 13-3-as volt az alapszakasz végi mérleg, igaz ekkor már Peyton Manninggel, de a rájátszásban előbb a Divisional Round jelentette a búcsút, majd tavaly az emlékezetes Super Bowl kudarccal ért véget a Broncos szezonja. 2014-ben 12-4-gyel végzett a gárda, de a már említett Colts elleni vereség véget vetett a Fox-érának.

A szakember tehát négy év alatt 46-18-as mérleget hozott össze, minden egyes idényben rájátszásba vezette csapatát, ahol 3-4-es mutatóval zárt. A hírek szerint nem elsősorban a mostani búcsú miatt kellett távoznia, hanem azért, mert fokozatosan romlott meg a viszonya John Elway-jel.

Fox távozása után persze még jobban felerősödtek a hangok, hogy Peyton Manning akár be is fejezheti pályafutását, miközben az irányítóval kapcsolatban ráadásul kiderült, hogy úgy egy hónapja combizom-szakadást szenvedett és így játszotta végig a szezont. Persze a szabadügynökké váló játékosok, mint Demaryius Thomas vagy Julius Thomas helyzete is azonnal érdekesebbé vált, nem elképzelhetetlen, hogy majd az új vezetőedző személye dönti el, hogy hogyan tovább.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel