A Bengals támadókoordinátorát sok helyre csábították, végül a Cleveland lett a befutó.
A vezetőedzőt kereső csapatok között nem volt olyan, ahol ne vetődött volna fel Hue Jackson neve, mint jövőbeli HC. Nyilván azt nem lehet tudni, hogy ezek közül mennyi volt a média által felfújt lufi, és mennyi a tényleges érdeklődés, de talán ki lehet jelenteni, hogy az egyik legkapósabb jelölt volt az elmúlt napokban a Bengals offense edzője.
Az 50 éves Jackson 1987 óta dolgozik edzőként, és a legkülönfélébb csapatoknál dirigálta a támadószekció valamely részét. Az NFL-ben 2001-ben mutatkozott be a Redskins-nél, ahol a futókat trenírozta, később megfordult Cincinnatiben, Atlantában, Baltimore-ban, Oaklandben, hogy 2012-ben visszatérjen a Bengals-hoz. Állomáshelyei közül egyértelműen Oakland emelkedik ki, hiszen itt egy szezont vezetőedzőként is lehúzott.
Tom Cable távozása után 2011-ben nevezték ki a Raiders élére, ahol 7-4-es mérleggel indította a szezont, viszont az utolsó öt mérkőzéséből már csak egyet tudott megnyerni, így 8-8-cal végzett a gárda. Az idény után Reggie McKenzie személyében új general manager érkezett a csapathoz, aki úgy döntött, hogy meg is köszöni Jackson munkáját, aki így csak egy évet kapott a bizonyításra.
Ennyi idő alatt nem nagyon lehetett leszűrni, hogy a szakember mire képes HC-ként, szóval a most felé mutatott bizalom ellenére természetesen nem lehet tuti választásként tekinteni rá. Az elmúlt két évben a Bengals támadósorának vezetése volt a feladata, szóval elsősorban az Andy Daltonékkal elért eredmény most a bizalom alapja.
Ahhoz képest, hogy a hírek szerint Jacksont mennyi helyre hívták volna, a Browns egy bevállalós választás volt a részéről. Nem kell különösebben ragozni, hogy milyen gyengén szerepel a csapat már hosszú évek óta, miközben az irányítók, na meg a vezetőedzők elfogyasztásában jeleskedik a gárda.
Ha csak a legutóbbi négy HC-t nézzük, akkor Eric Mangini kettő (2009-2010), Pat Shurmur kettő (2011-2012), Rob Chudzinski egy (2013), míg Mike Pettine szintén kettő (2014-2015) évig bírta a Barnák élén. Jelenleg ráadásul az első számú problémát Johnny Manziel jelenti, az ő jövőjéről kell majd villámsebesen döntenie Jacksonnak, ha pedig nem tart ki mellette, akkor az irányítókeresés is indulhat a nulláról.
Hue Jackson mindenképpen megérdemelte, hogy esélyt kapjon egy csapat vezetőedzőjeként, Clevelandben lesz is dolga bőven, azt pedig majd az idő fogja eldönteni, hogy gatyába tudja-e rázni a Browns-t.
Welcome to the Dawg Pound, Coach Hue Jackson. Read>> https://t.co/fS39eXoSoD pic.twitter.com/Ziax4xISrk
— Cleveland Browns (@Browns) 2016. január 13.

