Azután, hogy a Houston Texans kinevezte vezetőedzőjét, egy másik csapat, a Tampa Bay Buccaneers sem várt sokáig a nagy bejelentéssel. Az új head coach Lovie Smith lett, aki korábban már dolgozott a csapatnál, még 1996 és 2000 között, mint a linebackerek edzője. Smith innen került a Rams-hez, ahol a védelem koordinátora lett 2003-ig, majd a Chicago Bears nevezte ki vezetőedzőnek, ezt a pozíciót pedig kilenc szezonon keresztül töltötte be.
2004-es első idényében 5-11-es mérleget hozott össze a Macikkal, ezt követően kétszer is rájátszásba juttatta csapatát, ráadásul 2006-ban Super Bowlt játszhattak az Indianapolis Colts ellen. A további hat idényben csak egyszer sikerült újra kiharcolni a playoff szereplést, végül a 2012-es idény után köszönték meg a munkáját, amikor a csapat 10-6-os mutatóval harmadik lett csoportjában és nem jutott rájátszásba.
Smith-t a Texans és a Lions vezetőedzői posztjára is meghallgatták, de végül a Buccaneers nevezeti ki őt, a hírek szerint öt millió dollár környéki éves fizetéssel.

