2016-ban a Ramsen kívül nem lesz új csapata Los Angelesnek.

Amint a Rams Los Angelesbe költözése biztossá vált, azonnal a Chargers és a Raiders felé fordult a figyelem, és beindult a pletykaáradat, hogy mi lesz a két, költözésnél hoppon maradt franchise sorsa. A Raiders kapcsán egyelőre a találgatásokon nem is sikerült túllépni, a legfrissebb elképzelés egy esetleges Las Vegas-i költözés, de ez inkább csak kétségbeesett próbálkozás Mark Davis tulajdonos részéről, sem mint komolyan vehető ötlet. A Chargers jövője – legalábbis a 2016-os szezon - azonban rendeződni látszik, ugyanis a mostani bejelentés szerint a csapat egy évet még biztosan marad San Diegóban.

A Chargersnek ugyanis megvolt a lehetősége, hogy csatlakozzon a Ramshez, és még idén áttegye székhelyét Los Angelesbe. Dean Spanos elnök azonban bejelentette, hogy a vezetőség döntésének értelmében, 2016-ban San Diegóban játszik a gárda, sőt igyekszik hosszú távra is megegyezni a várossal, és új stadiont építeni. Ha ezt az egyezséget sikerül nyélbe ütni idén, akkor a Chargers jó eséllyel nem megy sehova, viszont ha San Diegóban süket fülekre találnak, akkor 2017. január 15-ig ott áll előttük a lehetőség, hogy L.A. mellett döntsenek.

A helyzet tehát egyszerűsödik, hiszen jó eséllyel már mindenki megbarátkozott a Los Angeles Rams névvel, miközben a következő szezonban nem lesz változás abban, hogy San Diego Chargers. Egyedül csak a Raiders lóg még mindig a levegőben…

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel