A Patriots megint nyert, ráadásul nagyon simán.

A Dan Campbell varázslat nem tartott ki a nyolcadik hét csütörtök esti rangadójára, sőt a Miami még csak szorossá sem tudta tenni a New England elleni találkozót. A Delfinek egyedül a nagyszünet utáni első drive-ban tűntek meggyőzőnek, amikor több yardot, és annyi first downt szereztek, mint az első két negyedben összesen. Azt a támadássorozatot végül egy Lamar Miller egyyardos touchdown zárta le, és ez a hét pont volt az összes, amit az este során a Dolphins fel tudott tenni a táblára. Közben a Patriots-nál Tom Brady négy TD átadást jegyzett, sorrendben Rob Gronkowski, Dion Lewis, valamint Julian Edelman voltak a célpontok, utóbbi kétszer is. Ezen kívül Stephen Gostkowski bevágott két mezőnygólt, valamint egy elrontott snap után Ryan Tannehill a labdával együtt kivetődött a saját end zone-jából, safety-hez juttatva a Hazafiakat. Összességében tehát 36-7-re nyert a Pats és ezzel 7-0-ra módosította mérlegét, míg a Dolphins 3-4-es mutatóval várhatja a folytatást.

Ez a meccs körülbelül annyira volt érdekes, hogy ez az egy bekezdés mindent összefoglal arról, ami történt. Csalás lenne viszont ennyivel letudni ezt a találkozót úgyhogy nézzünk meg legalább pár témába vágó képet.

Az elsőn Ryan Tannehill teszi fel a jogos kérdést, hogy lehetne-e esetleg egész évben a Texans ellen játszani:

A következő mém a Dolphins idei szezonját foglalja össze tömören és velősen:

A harmadik képet állítólag az NBC egyik nézője fotózta a meccs előtt, a felhő pedig egy jól látható Patriots logót mintáz. Úgy érezzük, ez újabb összeesküvés-elméletekhez vezet majd:

A negyedik kép a stadionban készült és egy szurkoló bakancslistáját tartalmazza. Mondjuk nem hibáztatjuk, egy jó Macarenát mi is lenyomnánk Gronkkal:

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel