Csak három vezetőedzőnek kellett távoznia, öt szabad állás van jelenleg.

Az alapszakasz vége utáni hétfőt Amerikában Black Monday-nek szokás nevezni, hiszen a playoffról lemaradó csapatok vezetői ilyenkor nem is szoktak várni, hanem azonnal kirúgják a csalódást keltő szezon miatt felelős vezetőedzőket. Idén a vártnál fehérebb lett ez a hétfő, ugyanis csak három HC-nek kellett távoznia, de jelenleg így is öt szabad vezetőedzői állás van az NFL-ben.

Ez úgy lehetséges, hogy a 49ers és Jim Harbaugh még vasárnap éjjel elköszöntek egymástól, a szakember pedig igazából 99%, hogy nem tér vissza az NFL-be, hanem a Michigannél folytatja pályafutását. Ezen kívül a Raiders még az idény közben vált meg Dennis Allentől, akinek a helyét Tony Sparano csak ideiglenes jelleggel vette át. A hírek szerint Sparanónak is lesz lehetősége megküzdeni a head coach pozícióért, de nem ő az egyetlen jelölt, szóval itt is nyílt a verseny.

És akkor térjünk rá a kirúgottakra. Atlantában Arthur Blank tulajdonos nehezen viselte ezt a negatív mérlegű szezont, és rájátszásba jutás esetén sem lett volna garantált Mike Smith állása. A Falcons azonban csúnyán kikapott a Panthers-től az utolsó fordulós ki-ki meccs során, így a kirúgás ténye onnantól kezdve már nem volt kérdéses. Smith 2008 és 2014 között volt HC Atlantában, hét idénye alatt 66-46-os alapszakasz, illetve 1-4-es rájátszás mérleget hozott össze. Látható, hogy a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a csapat képtelen volt vele eredményes lenni a playoffban, illetve az elmúlt két évben 4-12-es, illetve 6-10-es mérleget hozott csak össze az alapszakaszban. A felek állítólag szeretetben váltak meg egymástól, miközben Thomas Dimitroff GM a helyén maradt.

Chicagóban azonban a general manager sem úszta meg, sőt az első hírek arról érkeztek, hogy Phil Emery az első távozó. Mindez nem meglepő, hiszen ő volt az, aki vezetőedzőnek nevezett ki egy CFL tapasztalattal rendelkező embert, illetve gigaszerződést adott Jay Cutlernek. Emery mellett aztán Marc Trestmannek is útilaput kötöttek a talpára, így az ő regnálása csupán két hányattatott évig tartott. 2013-ban a Bears 8-8-as, idén pedig 5-11-es szezont hozott össze, Trestmannel kilátástalan volt a csapat játéka, semmiben nem látszódott a fejlődés, ezért kellett mennie. A hírek szerint egyébként a csapat az offensive koordinátort, Aaron Kromert is kirúgta.

marc_trestman

Végezetül essen szó a Jets-ről, ahol már tavaly téma volt Rex Ryan menesztése, aki két héttel a 2013-as alapszakasz vége előtt már búcsúzkodott is a játékosoktól és a szurkolóktól. Aztán a csapat végül kettőből kettő meccset megnyert, Woody Johnson tulajdonos pedig bejelentette, hogy Ryan marad. A játékosok ennek például annyira örültek, hogy az öltözőben körbetáncolták szeretett HC-jüket, majd az együttes egy évvel még meg is toldotta a vezetőedző egy éves kontraktusát. Mindez persze csak gesztusértékű volt, mindenki tudta, hogy egy újabb gyenge szereplés Ryan végzete lehet. Így is lett, a szakembernek hat szezon után kellett távoznia New Yorkból. Regnálásának első két éve remekül sikerült, hiszen mindkétszer AFC döntőig vitte csapatát, a rákövetkezendő négy évben viszont már a rájátszásba jutás is nagy falatnak bizonyult a Jets számára. Ryan így 46-50-es alapszakasz mutatóval, valamint 4-2-es playoff mérleggel távozik. Mellette a szurkolók nagy örömére a tulajdonos John Idzik GM-től is megvált, akinek a hibás döntéseit el sem kezdjük felsorolni.

Jelenleg ők tehát a távozók, de persze a későbbiek folyamán is számíthatunk egy-két menesztésre. Ami biztos, hogy a Dolphins egy hete bejelentette, hogy Joe Philbin 2015-re is visszatér, szóval ott nem várható váltás, de jelenleg úgy tűnik, hogy a Giants-nél biztonságban van Tom Coughlin munkája is.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel