A vártnál sokkal szorosabb meccset hozott a 11. hét hétfő esti rangadója, amit végül a Pittsburgh 27-24 arányban nyert meg a Tennessee ellen. A kezdés egyébként olyan volt, mint amilyet vártunk, hiszen a nyitó drive-ból (ami hat futásból állt) egy mezőnygólt tett fel a táblára a Steelers, majd Zach Mettenberger első passzára William Gay csapott le és hordta vissza touchdownra, így hamar 10-0-s előnybe került a vendég együttes.
A Titans újonc irányítója azonban nem illetődött meg a gyors interception miatt, hanem két hosszabb játékra is megtalálta Kendall Wrightot, valamint egy facemask büntetés is segítségére volt a csapatnak, hogy pillanatok alatt keresztülmasírozzon a pályán. A drive végére a pontot egy másik rookie, a running back, Bishop Sankey tette fel egy kilencyardos futással. A Pittsburgh-nek ekkor még volt válasza, ugyanis egy hosszabb támadássorozat végén Shaun Suisham második field goalját is értékesítette, ezzel az első negyed végén 13-7-re vezetett a Steelers.
Ezt követően viszont beindult a Titans, és úgy tűnt, hogy a nagy megtáltosodásnak akár győzelem is lehet a vége. A hazai csapat ugyanis egy mezőnygóllal közelebb lépett ellenfeléhez, a védelem pedig változatos blitzekkel keserítette meg Ben Roethlisberger életét. A Steelers képtelen volt változtatni a játékán, minden áron erőltették a nem működő passzolást, a futással szemben. Ennek az lett az eredménye, hogy a QB a nagyszünethez közeledve, a red zone-ban dobott egy interceptiont, és hogy az állunk még inkább leessen, Mettenberger azonnal kiosztott egy 80 yardos TD-passzt Nate Washingtonnak, és máris a Titánoknál volt a 17-13-as előny.
A Pittsburgh-nek a nagyszünet sem volt elég, hogy képes legyen változtatni a játékán, így a harmadik negyedben sem volt momentuma az együttesnek. Ellenben a Tennessee-nél Delanie Walker helyét átvevő Chase Coffman megmutatta, hogy lehet rá számítani, és egy négyyardos elkapással tovább növelte a hazaiak előnyét. Big Bent meg közben csak gyalulták a védők, Wesley Woodyard és Derrick Morgan fél-fél alkalommal, Shaun Phillips és Quentin Groves egyszer-egyszer, míg Avery Williamson kétszer sackelte a QB-t, de ezen kívül is elképesztő nyomás volt rajta folyamatosan a már említett blitzeknek köszönhetően.
És amikor már minden veszni látszott, a Pittsburgh-nél valaki rájött, hogy Le’Veon Bell amikor szerephez jutott jól tette a dolgát, így innentől kezdve a Steelers támadásai csak a futóról, és persze az előtte blokkoló támadófalról szóltak. Bell a negyedik negyed legelején be is köszönt egy TD-vel, majd a következő vendég drive-ban remek futásokkal készítette elő Antonio Brown elkapott hatpontosát, amivel már meg is volt a 27-24-es vezetés csapatának.
A Titánok nagyjából hét perccel a vége előtt - negyedik és négynél - az ellenfél 48 yardos vonalán döntöttek a puntolás mellett. Ez akkor még tényleg jó gondolatnak tűnt, de végül ez lett a Tennessee veszte. A Steelers ugyanis innentől kezdve már nem adta vissza a labdát, hanem Bell kiváló futásaival egymás után hozta a first downokat, amivel teljesen lepörgették a meccsből hátralevő időt. Így tehát maradt a 27-24-es végeredmény, hiába küzdött a Titans, a futójáték nyerőnek bizonyult a Steelers részéről.
Mindez olyannyira igaz, hogy Bell végül 33 alkalommal kapta kezébe a labdát és összesen 204 yardot szerzett ezzel csapatának. Más futó, nevezetesen LeGarrette Blount, esélyt sem kapott a meccsen, amit az egykori Buccaneers és Patriots játékos olyannyira nehezményezett, hogy a hírek szerint a meccs után sértődötten vonult el. Ezt a konfliktust minden bizonnyal kezelni fogja a Steelers, amely győzelmével 7-4-es mérleggel az AFC North második helyén áll, és jövő héten bye weekre megy.


