A Giants a harmadik hét csütörtök esti rangadóján nagyon simán múlta felül a Redskins csapatát. A végeredmény 32-21 lett a New York-i együttes javára, ami nem is tükrözi kellőképpen, hogy mennyire könnyed volt ez a találkozó Eli Manningék számára. A Giants ugyanis egy blokkolt punt utáni safety-vel pillanatok alatt 2-0-s előnybe került, majd egy Kirk Cousins interceptiont követően Andre Williams futott touchdownjával már 9-0 volt az állás, amit Josh Brown egy mezőnygóllal 12-0-ra növelt. Mindez az első negyedben történt, és amellett, hogy a Redskins bemutatott egy rossz special team munkát, illetve eladott egy labdát, még az első két héten működő futójáték is akadozott.

A második negyed első három drive-jának mindegyike field goalt hozott, szám szerint kettőt a Redskins-nek, egyet pedig a Giants-nek, ezt követően pedig már két perc sem maradt az órán, érdemi esemény nem is történt, így 15-6-os állással érkeztünk el a nagyszünethez. A harmadik negyed is komótos tempóban csordogált, nem rágtuk le a körmünket izgalmukban, miközben a hazaiak egy újabb mezőnygóllal növelték előnyüket. Kirk Cousins újabb interceptionjénél, valamint a negyedik negyed elején egy TD-t érő Eli Manning – Odell Beckham összjátéknál pedig végleg elkönyveltük, hogy ennek a meccsnek itt a vége.
Végül igazunk lett, bár sokkal érdekesebben alakult a találkozó vége, mint amire számítani lehetett. Egy szép, hosszú drive végén ugyanis az újonc futó, Matt Jones iramodott meg az end zone felé, ám Trevin Wade egy elképesztő védekezéssel fumble-t harcolt ki, a labda pedig touchbackre pattogott. Pedig ez nagy lehetőség lett volna a Washington számára a zárkózásra, főleg mivel a csapat következő támadássorozata egy TD-vel és egy sikeres kétpontos kísérlettel végződött.
A Giants azonban nem hagyta közelebb lépni az ellenfelét, Eli Manning egy 41 yardos touchdownt osztott ki Rueben Randle-nek, ami különösen látványos lett attól, hogy a labdába a védő is beleütött és a receiver vállán is megpattant mielőtt sikerült megszelídíteni. A meccs utolsó mozzanataként azért a Redskins még jelezte, hogy a pályán van, és Rashad Ross 101 yardos kick return touchdownjával alakult ki a 32-21-es végeredmény.

Hazai oldalon Eli Manning vigyázott a labdára, és meg tudott újulni azzal, hogy Odell Beckham (7 elkapás, 79 yard, 1 TD) mellett Rueben Randle-t (7 elkapás, 116 yard, 1 TD) is sikerült többször is megjátszani a mérkőzés folyamán. A Redskins-nél a három eladott labda (két interceptiont, egy fumble) soknak bizonyult, főleg úgy, hogy a futójátékot gyakorlatilag teljesen lenullázta a Giants védelme.
Kirk Cousins a mostani két eladott labdájával már 23 interceptionnél jár karrierje során, ami pontosan annyi, amennyit Robert Griffin is dobott. A különbség az, hogy míg a washingtoniak jelenlegi QB-ja 514 passzkísérletből érte el ezt a számot, addig RGIII 1063-ból.
A Giants ezzel a sikerrel 1-2-re módosította a mérlegét, az események alakulása pedig eddig kísértetiesen hasonlít a 2007-es idényben történtekhez. Az Óriások akkor 0-2 után éppen a Redskins ellen szerezték meg első győzelmüket, a szezon végén pedig egészen a Super Bowlig menetelt a csapat, amit a Patriots ellen meg is nyert. A New York-i csapat szurkolóinak tehát van miben reménykedniük idén is.


