A Dolphins vezetői most nem azért szomorúak mert egy produktív, meghatározó játékos jutott az egyéves eltiltás sorsára, sokkal inkább azért, mert így egyre kisebb a valószínűsége, hogy minimális ellenértéket még szerezzen a csapat Jordan elpasszolásával. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen akik kevesebb Miami meccset láttak az elmúlt két évben, azoknak nem árt leírni, ki is az a Dion Jordan. Ő az a játékos, akiért a 2013-as drafton a Delfinek az 1/12-ről a második körös pickjüket is beáldozva feltrade-eltek az első kör harmadik helyére. Két offensive tackle után tehát Jordan bizonyult a harmadik legértékesebb játékosnak azon a drafton, a Dolphins számára különösképpen.
A defensive end aztán katasztrofális első szezont futott, 26 szerelés mellett csupán két sacket szerzett, de oregoni múltja miatt így is szóba került, hogy az Eagles szívesen cserélne érte, ami azonban nem történt meg. Második évét előbb négymeccses eltiltással kezdte, amit két mérkőzés után töröltek a liga új szabályozása miatt, majd Jordant azonnal újabb négy találkozóra elmeszelték, így két különböző eltiltással összesen hat meccset hagyott ki a tavalyi év elején. A maradék tíz mérkőzés sem hozta meg Jordan számára a dicsőséget bármennyire is fogadkozott a nagy visszatérésről, és csak újabb 20 tackle, valamint egyetlen sack került a statisztikájába.
De nem baj, mert két botrányos idény után is volt érdeklődő iránta, méghozzá továbbra is a Chip Kelly-féle Eagles. Persze bizonyítékok erre nincsenek, inkább csak pletykálták, hogy a felek nyélbe ütnének egy üzletet, de ennek itt most vége. Jordant ugyanis valamilyen teljesítményfokozó használata (egészen pontosan nem bukott meg a teszten, csak fel volt hígítva a vizelete) miatt most a teljes 2015-ös évre eltiltották. Úgy tűnik, elérkezett tehát az idő, hogy kijelentsük, Jordan óriási tévedés volt, Miamiban mindenképpen.

