Újabb hét, újabb fontos Chargers játékos megy IR-re.
A Chargers szurkolói lassan úgy érezhetik, hogy a forduló sérültjeit összegző cikkeinkben őket akarjuk szívatni, de sajnos nem a mi hobbink, hogy mindig egy San Diego játékossal kezdődjön az egész szezonra kidőlő játékosok sora, hanem maga az élet írja így a dolgokat. Keenan Allen és Danny Woodhead ACL-szakadása után ugyanis ezúttal Manti Te’o szenvedett Achilles-ín szakadást, és ért véget számára ez az idény, a linebacker így három mérkőzésen bemutatott 17 szereléssel vette ki részét a Chargers szezonjából. Te’o egyébként újonc szerződésének utolsó évében jár éppen, szóval a jövője szempontjából a lehető legrosszabbkor jött ez a sérülés. A linebacker kidőlésével az ötödik körös újonc, Jatavis Brown lépett előre a depth charton.
Szintén IR-re került a Giantsnél második szezonját taposó futó, Shane Vereen, aki idén 147 futott yardot és 1 TD-t, valamint 75 elkapott yardot jegyzett két elveszített fumble kíséretében. A running back esetében egy tricepsz sérülésről beszélhetünk, amit műteni is kell, azonban egyes források szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy számára is véget ért ez az idény. Van rá esély ugyanis, hogy nyolc hét múlva ismét aktiválja őt a csapat, ha a felépülése ehhez kellő ütemben halad. Vereen távollétében elsősorban Rashad Jennings és Orleans Darkwa cipelheti majd a labdát az Óriásoknál.
DeAngelo Hall már nem járt ilyen jól, ugyanis a Redskins veterán cornerback/safety-je ACL-szakadást szenvedett, amiről tudható, hogy nem jár együtt a gyors visszatéréssel. A 32 éves, háromszoros Pro Bowler védővel így legközelebb 2017-ben találkozhatunk újra a pályán, a szezon hátralevő részében pedig Will Blackmon igyekezhet megoldani a pótlását.
A Cowboys bal oldali guardja La’el Collins egy rendőrségi ügy miatt nem kelt el a 2015-ös drafton, ám később a Dallas szerződtette őt, és tehetségéhez mérten gyorsan bent is találta magát a kezdőcsapatban. A támadófalember idén is mindhárom meccsen kezdő volt a posztján, azonban egy lábujjsérülés miatt most IR-re került, ahonnan nyolc hét múlva térhet majd vissza. Helyére Ronald Leary kerül, aki Collins érkezése előtt birtokolta már a kezdő LG-pozíciót, így ez nem lesz számára ismeretlen terep.
Chicagóban is újabb fontos játékos sérüléséről kell beszámolnunk, ugyanis a másodéves futó, Jeremy Langford bokaproblémák miatt dőlt ki 4-6 hétre a sorból.
Szintén bokasérülés miatt vár néhány hetes kényszerpihenő a Panthers első körös újoncára, a defensive tackle Vernon Butlerre.
A Packers az offseason során szerződtetett tight endjét, Jared Cookot veszítette el néhány forduló erejéig. A játékos az eddigi három meccsen hat elkapással csupán 53 yardot jegyzett, és nála is bokasérülés a kényszerpihenő oka.
A New England irányítóhelyzete még a csütörtöki meccsen kapott egy kis csavart, ugyanis a harmadik számú QB, Jacoby Brissett összeszedett egy ujjsérülést, melynek komolyságáról még mindig nem sokat tudni. Ha égne a ház, akkor a Patriotsnál már nyilván léptek volna valamit, hiszen Tom Bradynek még mindig hátravan egy meccs az eltiltásából, Jimmy Garoppolo pedig egy héttel korábban dőlt ki a sorból, így most már tényleg csak Julian Edelman tudná vezetni a Hazafiakat.
Zárásképpen pedig nézzünk el Seattle felé, ahol a Marshawn Lynch örökébe lépő running back, Thomas Rawls már a 49ers elleni hétvégi meccsen sem tudott pályára lépni, de a friss hírek szerint további kihagyás is vár rá egy lábsérülés miatt. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány hetet is jelent ez konkrétan, de a Seahawks szurkolók így is jobban aggódnak Russell Wilsonért. A QB ugyanis egy MCL-sérülést szedett össze a San Francisco ellen, és bár a hírek szerint szerdán már edzésbe is tud állni, a hétvégére nem biztos, hogy száz százalékos formában lesz.

