Már a múlt héten is kénytelenek voltunk egy sérüléseket összesítő cikket írni, annyi játékos dőlt ki a sorból egyetlen forduló során. Sajnos ez a játékhét még több súlyos sérültet hozott, így ezeket igyekszünk most összefoglalni.
A Rams irányítójának, Sam Bradfordnak a sérüléséről már korábban külön is szót ejtettünk. A játékos ACL-szakadást szenvedett, amit csak azért írunk le újra, mert az Indianapolis Colts elkapója, Reggie Wayne is éppen a keresztszalagját szakította el a jobb térdében. Wayne utoljára újonc szezonjában, tehát 2011-ben 2001-ben hagyott ki meccset, azóta mindig ott volt a pályán csapata színeiben. Sérülése viszont azt jelenti, hogy idén többet már nem láthatjuk játszani a kiváló receivert. A Colts számára bye week következik, így az átlagosnál több ideje van a gárdának megtalálni a kieső elkapó pótlását, akár trade keretein belül is.
A Houston Texans sem úszta meg vezéráldozat nélkül a vasárnapot. A Kansas City Chiefs futója, Jamaal Charles osztott ki egy blokkot Brian Cushingnak, akinek a térdében elszakadt egy szalag, valamint csonttörést is szenvedett. A kiváló linebacker szezonja ezzel véget ért, viszont a Chiefs futójával szemben nincs harag. A két játékos Twitteren üzent egymásnak: Charles gyors visszatérést kívánt, Cushing pedig biztosította őt arról, tisztában van vele, hogy ellenfele csak tette a dolgát a sajnálatos szituációban.
Sajnos itt még nem ér véget az egész idényre kidőlő játékosok sora. A Tampa Bay Buccaneers futója, Doug Martin vállsérülést szenvedett, míg a Cincinnati Bengals CB-je Leon Hall Achilles-ín szakadás miatt került partvonalon kívülre erre a szezonra.
Az eddigiekhez képest jobb híreink vannak a Bears szurkolói számára, de természetesen maradéktalan örömre nekik se lehet alkalmuk. A linebacker, Lance Briggs vállsérülés miatt 4-6 hétre esett ki, míg az irányító, Jay Cutler az ágyékában szakított el egy izmot, ami legalább négy hetes pihenőt jelent számára is.
A Green Bay Packers tight endje, Jermichael Finley egy brutális nyaksérüléssel hagyta el a pályát a hétvégi meccsen. A játékos pontos állapotáról, sérülése súlyosságáról egyelőre nem lehet biztos információt tudni, de Finley saját Twitterén azt írta, hogy köszöni a jókívánságokat és képes volt a zuhanyzóig és vissza elsétálni a nap folyamán.

