A Raiders vezetőedzőjének tökössége győzelmet ért, a Saints után pedig az ESPN is megkapta a magáét.
Talán csak régen volt utoljára, amikor élvezhettük a vasárnapi meccsdömpinget, de olyan érzésünk van, mintha most hétvégén a szokásosnál is sokkal több hihetetlenül jó mérkőzés lett volna. Ezek közül is az egyik legjobb volt a Raiders New Orleans-i vendégjátéka, amelyen annyi nagy playt mutattak be a csapatok, hogy azt felsorolni is szinte lehetetlen vállalkozás. Ha valaki teheti, érdemes inkább valahogy megnézni a teljes meccset, mi most jobb híján az nfl.com videós összefoglalójával szolgálhatunk, erről az őrült 35-34-re végződő meccsről.
A Saints részéről Drew Brees és Brandin Cooks 98 yardos összjátékát emelnénk ki külön, ami a franchise történetének leghosszabb passzolt TD-je lett, a meccs azonban mégsem erről marad majd emlékezetes, hanem a Raiders bevállalós meccsvégi kétpontosáról. 47 másodperccel a találkozó vége előtt ugyanis az Oakland szerzett egy touchdownt, amivel 33-34-re alakult az állás. Mindez tehát azt jelentette, hogy egy extra ponttal egyenlített volna a gárda, majd ha a maradék rövidke időben a Szentek már nem tudnak pontokat szerezni, akkor jöhetett volna a hosszabbítás.
Jack Del Rio azonban másképp vélekedett erről, és inkább úgy döntött, hogy kétpontos kísérletre küldi csapatát, és megpróbálja a rendes játékidőben megnyerni a meccset. A tökös játékhívás eredményre is vezetett, ugyanis Derek Carr ívelt labdáját Michael Crabtree lekapta a levegőből, 35-34-es előnyhöz juttatva ezzel a Raiderst. A Szentek aztán még egy távoli mezőnygóllal megpróbáltak újabb csavart adni a történetnek, ám a rúgás nem lett sikeres.
Del Rio bevállalós döntése így győzelmet ért a Raidersnek, a vezetőedző pedig a humorát is előkapta valahonnan, és olyat trollkodott az ESPN-nel, hogy az majdnem a kétpontos kísérleten is túltesz. Az ESPN ugyanis bátorkodta jelezni, hogy a statisztikák szerint a Raiders 51%-os győzelmi eséllyel rendelkezett volna, ha extra pontot rúg a csapat, míg a kétpontos esetén ez az arány csak 44%-os. Jack Del Rio pedig erre nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy szerencsére nem az ESPN edzi a csapatát…
Good thing ESPN isn't coaching the Raiders https://t.co/X6tB1YlZ4d
— Jack Del Rio (@coachdelrio) 2016. szeptember 11.
A Raiders egyébként az NFL történetének negyedik olyan csapata lett, amely egy meccs negyedik negyedének utolsó percében, kétpontos kísérlettel nyerte meg a találkozót. 2002-ben a Vikings a Saints ellen, 2005-ben a Buccaneers a Redskins ellen, míg 2008-ban a Broncos a Chargers ellen győzött ilyen módon.

