Főszerepben: Amendola, Walker, Slauson és Wake.

Az elmúlt három napot az újoncok szerződéskötései uralták az NFL-ben, de a rookie kontraktusok a 2011-es kollektív szerződés óta nem okoznak túl nagy izgalmakat. Volt azonban négy veterán játékos, akik legalább minimális pezsgést csempésztek a draft utáni unalomba, Amendola egy fizetéscsökkentéssel, Walker és Wake szerződéshosszabbítással, míg Slauson új csapatba igazolással.

Úgy tűnik Danny Amendola mindenáron szeretne a Patriots kötelékébe tartozni, és ezért nem csak az edzőpályán, hanem a tárgyalóasztal mellett is tesz. Az elkapó ugyanis zsinórban a második évben ment bele egy fizetéscsökkentésbe, hogy Hazafi maradhasson, és ezúttal a következő két idényre szóló, összesen 11 milliós keresetét kurtította meg, méghozzá 7,35 millióra. Amendola tehát 3,65 millió dollárról mondott le, ami alapvetően szép dolog, de persze az elmúlt három évben mutatott 1481 yardjával és 6 TD-jével nem is szolgált rá ennél többre.

Delanie Walker a Titans csapatánál évről évre fontosabb szerepet tölt be. A 49erstől 2013-ban érkezett tight end előbb 571 yardot és 6 TD-t, majd 890 yardot és 4 hatpontost, tavaly pedig már 1088 egységet és újabb 6 touchdownt mutatott be. 2015-ben tehát karrierje legjobb évét produkálta, érdemei elismeréseként a Pro Bowlra is eljutott, most pedig a csapat hosszabbított vele szerződést. Walker kontraktusa 2016-ra még érvényes volt, az új megállapodás értelmében ehhez hozzáadódott további két év, méghozzá összesen 14,7 millióért. Számunkra kiérdemeltnek tűnik ez a hosszabbítás.

Miamiban Cameron Wake járt úgy, mint Walker, miszerint az egy évig még érvényes kontraktusát további két szezonnal megtoldották. A tavaly ACL-szakadás miatt csak hét találkozón szereplő, négyszeres Pro Bowler defensive end a plusz két év során 15 milliót tehet majd zsebre. Annyiban kockázatosabb a Miami húzása a Titansénál, hogy Wake 34 éves (Walker 31), ráadásul egy ACL-szakadás azért képes lehet komoly teljesítménycsökkenésre ilyen korú játékosoknál. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy olyan defensive endről beszélünk, aki karrierje 7 profi éve alatt 70 sackig jutott, ezt pedig nem különösebben kell megmagyarázni.

Zárásképpen emlékezzünk meg a Bearstől némi meglepetésre elküldött támadófalemberről, Matt Slausonról is. A játékos a következő két évben a Chargers csapatát erősíti majd, ahol rá is fért az új igazolás az O-line-ra. San Diegóban ugyanis tavaly gyakorlatilag nem volt két meccs, amikor ugyanazt a támadófalat ki lehetett volna állítani, köszönhetően a számos sérülésnek, szóval Slauson érkezésével csak nyert a Chargers.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel