A 2004-es draft harmadik körében az Atlanta Falcons szerezte meg Matt Schaub játékjogát. Az irányító három évet töltött a csapatnál, majd a Houston Texans együtteséhez került néhány draftpickért cserébe. Itt hét szezon húzott le, és ha nem volt sérült, akkor egyértelműen kezdő irányítóként számítottak rá. Az utolsó szezonjára ez megváltozott, ugyanis botrányosan rosszul játszott, rengeteg interceptiont dobott, amit ráadásul rendszeresen TD-re hordtak vissza. Ki is került a csapatból, sőt a szurkolóktól még fenyegetéseket is kapott gyenge teljesítménye miatt, így egyértelművé vált, hogy nincs már jövője a Houstonban.
Az sem elhanyagolható tény, hogy a fizetése is igen magas. Még három szezonig élő szerződése van, és minden évben tízmillió feletti összeg üti majd a markát. Nem is sokan gondolták, hogy a Texans képes lesz egy csere keretei között megszabadulni tőle, hiszen nehéz volt elképzelni, hogy valaki átvállalja ezt a fizetést. Végül mégis sikerült megegyezni a Raiders-szel, és egy hatodik körös pickért cserébe Schaub Oaklandbe költözött.
Szerintünk kár lenne a QB-t egy rossz szezon miatt teljesen leírni. Korábban több jó éve is volt a Texans-nál, a levegőváltozás pedig jótékony hatással is lehet rá. Ráadásul a hatodik körös ellenérték sem magas, a probléma természetesen a már említett fizetéssel van. Úgy tűnik azonban, hogy ezzel az üzlettel a Raiders kezdő irányítót szerzett magának, így az első körös irányító draft jelenleg nem tűnik valószínűnek Oaklandben.

