San Francisco 49ers @ Arizona Cardinals 23-20
17-0-s első negyeddel vett repülőrajtot a Frisco Arizonában, és sokáig úgy tűnt, ezzel el is dönti a mérkőzést a vendégcsapat, amelynek ugyanúgy esélye volt a második és a hatodik kiemelt hely megszerzésére is. A Cardinals azonban nem adta fel, és addig-addig közelített, míg nagyjából három perccel a meccs vége előtt Carson Palmer és Andre Robert 34 yardos összjátékának köszönhetően sikerült kiegyenlíteni. Ekkor pedig beindult az őrültek háza. 1:45-tel a vége előtt ugyanis Phil Dawson értékesített egy 56 yardos mezőnygólt, amivel újra a vendégeknél volt az előny, de 34 másodperccel a vége előtt Jay Feeley, az Arizona rúgója ismét egyenlíteni tudott. Már-már úgy tűnt, jön a hosszabbítás, azonban LaMichael James 41 yardos visszahordásának, és két gyors passznak köszönhetően a 49ers újra rúghatott egyet, és Phil Dawson nem is hibázott. A meccs hőse egyértelműen Anquan Boldin volt, aki 9 elkapással, 149 yarddal és egy TD-vel vette ki a részét a sikerből. Rajta kívül Colin Kaepernick is playoff formát mutatott, hiszen 310 yardot passzolt két TD-vel, eladott labda nélkül. Mivel a Saints nyert, a Cardinals egy győzelemmel sem lett volna előrébb, a 49ers viszont sikerével megtartotta az 5. kiemelt helyet a csoportban, így Green Bay-be utazik.
Green Bay Packers @ Chicago Bears 33-28
Bizony Green Bay-be, ugyanis a Packers idegenben visszavágott a Bears-nek és ezzel bejutott a rájátszásba. Pedig a mérkőzés nem indult álomszerűen a vendégeknek: Eddie Lacy futásait olvasta a Chicago védelme, Aaron Rodgers pedig két interceptionnel kezdett. Sőt, Julius Peppers kiharcolt fumble-jének köszönhetően az irányító neve mellett már három turnover állt az első félidőben, csakhogy a Rodgers egyáltalán nem bánta a harmadik eladott labdát. A Chicago védői ugyanis az év legamatőrebb touchdownját engedték a labdaszerzés után, mivel azt hitték, a tojás egy sikertelen passz következtében került a földre, és ezért nem is mozdultak érte. A dörzsölt QB végül az elkapónak, Jarrett Boykinnak szólt oda, hogy ha már nem volt sípszó, ugyan legyen már kedves az endzone-ba gyalogolni a játékszerrel, a fiatal játékostárs pedig nem volt rest, szívesen vállalta a pontszerzést. Randall Cobb két elkapást jegyzett visszatérése alkalmával, azonban mind a kettő TD-t ért. Ráadásul a másodikat biztosan sokáig fogjuk még emlegetni, hiszen Aaron Rodgers egy 4&8 szituációnál találta meg 38 másodperccel a vége előtt egy 48 yardos rakétával, sikeres elkapása pedig így nem csak győzelmet, de rájátszásba-jutást is ért a Packers-nek.

Buffalo Bills @ New England Patriots 20-34
Nem volt tét nélküli ez a találkozó sem, hiszen a Patriots-nak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy megőrizze 2. kiemelt helyét, és így ne kelljen játszania a jövő hétvégén. A mérkőzésen aztán egyértelműen kiderült, hogy a Pats futója, LeGarrette Blount akar a legjobban pihenni, hiszen 189 yardjával, 2 TD-jével valamint két hosszú kickoff visszahordásával szinte egyedül nyerte meg a meccset a hazaiaknak. Azért csak szinte, mert Stephen Gostkowski négy mezőnygólja is kellett a sikerhez, ilyen egyéni teljesítmények mellett pedig az is belefért, hogy Tom Brady puntoljon egyet, valamint hogy mindössze 122 yardot passzoljon 1 TD-vel és 1 interceptionnel.
Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints 17-42
Drew Brees 4 TD-passzának köszönhetően már az első félidőben 28 pontot termelt a Saints, ráadásul a kiváló irányító később még futott is egy hatpontost. Brees idén is átlépte az 5000 yardot (5162), immáron negyedszerre karrierje során. A sors fintora, hogy ugyanezen az estén Peyton Manning megdöntötte Brees NFL-csúcsát, ami az egy szezonban passzolt yardokat illeti. A Szenteknek azonban így sincs miért keseregniük, hiszen hazai pályán veretlenek maradtak, és ha csak hatodik helyen is, de bejutottak a rájátszásba, ahol a Philadelphia vár rájuk idegenben. A Tampa viszont vereségével 4-12-es szezont zárt, ami éppen elég volt ahhoz, hogy Greg Schiano vezetőedzőt kirúgják, azonban kisebb meglepetésre nem csak neki kellett mennie, de a general managernek, Mike Dominiknek is.

Denver Broncos @ Oakland Raiders 34-14
Peyton Manning egy félidőt kapott, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy újabb rekordokat döntsön. Egyrészről 5477 yardjával – ha csak egy egységgel is, de – felülmúlta Drew Brees 2011-ben felállított szezoncsúcsát, valamint 55-re növelte touchdownjai számát, amivel már ötöt ver Tom Brady 2007-es rekordjára. Ráadásul nem csak Manning hajtott végre történelmi tettet, de neki köszönhetően az egész csapat is, hiszen a Vadlovak idén összesen 606 pontot szereztek, amivel szintén a 2007-es Patriots csúcsát sikerült megdönteni (589). Győzelmével a Broncos ráadásul az első kiemelést is megszerezte, vagyis végig hazai pályán küzdhet majd a Super Bowlért.
Kansas City Chiefs @ San Diego Chargers 24-27 (hosszabbítás után)
Drámai küzdelmet hozott a San Diego és a Kansas City találkozója, annak ellenére, hogy a Chiefs csak a cserecsapatot állította ki a számára tét nélküli mérkőzésre. A hazaiaknak viszont egyáltalán nem volt mindegy, hogyan végződik az összecsapás, hiszen a Baltimore és a Miami veresége okán a Chargers-t mindössze egy győzelem választotta el a rájátszástól. A játékosok már a meccs előtt tudták a motiváló örömhírt, ennek ellenére végig kénytelenek voltak az eredmény után futni. A negyedik negyedben ugyan sikerült felzárkózniuk 10 pontos hátrányból, de a Chiefs egy utolsó másodperces mezőnygóllal győzhetett volna. Ryan Succop, a vendégek rúgója azonban 41 yardról hibázott, így jöhetett a hosszabbítás. Az extra 15 percben aztán volt minden, mint a búcsúban: meg nem adott fumble return TD a Chiefs-nél, fake-punt a Chargers-nél, végül pedig Nick Novak 36 yardos field goalja döntött a San Diego javára. A Bolts ezzel ha nehezen is, de bejutott a rájátszásba, ahol a Bengals vendége lesz, míg a Chiefs 5. kiemeltként Indianapolisba látogat a jövő héten.

St. Louis Rams @ Seattle Seahawks 9-27
Harmadszorra már nem szalasztotta el az esélyt a Seattle, hogy megszerezze a hazai pálya előnyét nyújtó első kiemeltséget az NFC-ben. A Halászsasoknál ezúttal a védelem brillírozott, amely az első három negyedig 100 yard alatt tartotta a Rams támadóit, és Malcolm Smith picksixének hála a pontszerzésből is kivette a részét. A St. Louis képtelen volt futni, Zac Stacy mindössze 15 yardot szerzett 15 kísérletből, de a passzjáték sem igazán működött, hiszen Kellen Clemens csak 157 yarddal zárt és egy TD-passza mellett kétszer is eladta a labdát. A Rams így zsinórban hetedszer is negatív mutatóval zárt, de annak mindenképpen örülhet, hogy a Washington gyenge szereplése miatt saját draftpozíciója mellett 1/2-re is húzhat valakit.
Philadelphia Eagles @ Dallas Cowboys 24-22
Úgy látszik, teljesen mindegy, ki a Cowboys irányítója, a legfontosabb pillanatban dobott interception igazi dallasi védjegy. Ezúttal a Tony Romo sérülése okán szerepet kapó Kyle Orton fosztotta meg a reménytől a hazaiakat, akik zsinórban harmadszor is az utolsó körben bukták el a rájátszást. Pedig Orton ezt a hibát leszámítva egyáltalán nem játszott rosszul, bár néha meglátszott rajta, hogy nem sok lehetőséget kapott az elmúlt években. A vendégek oldalán a támadósor a vártnál valamivel gyengébben szerepelt (főleg ami a passzjátékot illeti), de a Philly így is szétfutotta a Tehenészeket. Főleg LeSean McCoy brillírozott, aki amellett, hogy idén az alapszakasz legjobb RB-je lett, megdöntötte Wilbert Montgomery franchise csúcsát is az egy szezonban futott yardok terén. A nap legemlékezetesebb jelente azonban nem McCoy-hoz, hanem a Cowboys újonc tight endjéhez, Gavin Escobarhoz köthető, aki önfeláldozó mozdulattal, kézen átfordulással szerzett touchdownt még az első félidőben. Hiába jött azonban a látványos TD, az Eagles végig vezetve nyert, ami azt jelenti, hogy Chip Kelly első évben rögtön rájátszásba vezette csapatát.

