A New England még a 2002-es draft második körében választotta ki Dein Branch-et. A wide receiver kezdetben négy évig állt a csapat szolgálatában, majd a Seattle-nél töltött el öt esztendőt, mielőtt ismét visszatért volna a Hazafiakhoz újabb három idényre. Branch pályafutása aztán tavaly véget ért. Az elkapó a 2012-es szezonban 10 meccsen még pályára lépett csapatában, de összesen 16 elkapással 145 yardot szerzett touchdown nélkül, idén pedig nem játszott sehol. Most mégis lecsapott rá egy csapat, méghozzá az Indianapolis Colts.
A Colts ugyanis éppen a Patriots ellen játszik majd a rájátszás következő körében, ráadásul Darrius Heyward-Bey személyében egy wide receiver kidőlt náluk a sorból, ezért esett a választás Branch-re. Az elkapót egyébként körülbelül egy hónappal ezelőtt már tesztelte a gárda, így nem teljesen ismeretlenül került Indianapolis-ba, de azért váratlanul jött a hír, hogy a Patriots-cal kétszeres Super Bowl győztes, egyszeres Super Bowl MVP a hétvégi riválist erősíti majd.
És hogy egy másik korábbi New England játékos szerződtetéséről is beszámoljunk, a New York Jets leigazolta a csapat ex-második körös cornerbackjét, Ras-I Dowlingot.

