Michael Sam lesz a draft után az első nyíltan meleg NFL játékos.

A Missouri egyetem defensive endje, Michael Sam tavaly augusztusban már elmondta csapattársainak, most pedig a nagyközönség előtt is bejelentette, hogy meleg. Mindez azért érdekes, mert Sam készül az NFL draftra, ha pedig valamelyik csapat kiválasztja, akkor ő lesz az első bevallottan meleg játékos a ligában. Bátor kijelentés volt tehát részéről, most már csak az a kérdés, hogy melyik együttes mutat hasonló bátorságot és draftolja a jelenleg középső körökre taksált védőt.

„Nem félek elmondani a világnak, hogy ki vagyok. A nevem Michael Sam, diplomás, afroamerikai és meleg vagyok” – mondta az ESPN-nek a játékos.

A bejelentés után az NFL közleményben állt ki a játékos mellett:

„Csodáljuk Michael Sam őszinteségét és bátorságát. Michael egy futballista. Az olyan játékosok, akiknek megvannak a képességeik és eltökéltek, azok sikeresek lesznek az NFL-ben. Nagyon várjuk, hogy üdvözölhessük és támogathassuk Michael Samet 2014-ben” – olvasható a liga közleményében.

Twitteren egyébként rengeteg támogató üzenetet kapott Sam, amit ő így köszönt meg:

„Mindenkinek köszönöm a bátorítást és a támogatást, különösen az ESPN-nek, a The New York Times-nak, valamint az NFL-nek. Büszke vagyok rá, hogy elmondhattam a történetemet a világnak.”

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel