Az nfl.com szakírója, Chris Wesseling által összeállított lista nem azt hivatott megjósolni, hogy mely linebacker párosok végeznek a legjobb statisztikával az idény végén, hanem egész egyszerűen azt mutatja, hogy a 2013-as szezonban melyik duót választaná be képzeletbeli csapatába.
10.) DeAndre Levy és Stephen Tulloch – Detroit Lions
Levy a Titans cornerbackjével, Alterraun Vernerrel holtversenyben, vezeti az NFL-t interceptionök tekintetében. Öt labdát szerzett az ellenfél irányítóitól, ami linebacker létére kiváló teljesítmény. Tulloch pedig talán karrierje szezonját futja, pedig korábban is remek játékos volt.
9.) Robert Mathis és Jerrell Freeman – Indianapolis Colts
Mathis 13,5 sacket mutatott be az idény során, amivel egyrészről első a ligában, másrészről pedig jó úton jár, hogy megdöntse Michael Strahan rekordját. Freeman pedig elképesztő karriert fut be: tavaly került a csapathoz a CFL-ben szereplő Saskatchewan Roughriders együttesétől. A magunk mögött hagyott szezonban 145 szereléssel volt csapata legjobbja, most pedig 80-nal vezet házon belül.

8.) Daryl Washington és Karlos Dansby – Arizona Cardinals
Washington eltiltás miatt kihagyta az idény első négy találkozóját, visszatérése óta azonban elképesztő játékot mutat a védekezés minden területén. Dansby Arizonában kezdte karrierjét, majd három év Dolphins-os kitérőt követően idén tért vissza a csapathoz és rendkívül megbízhatóan védekezik egész szezonban.
7.) Ryan Kerrigan és Brian Orakpo – Washington Redskins
Az egyébként meglehetősen gyengécske Redskins defense motorjai. Kerrigan a harmadik szezonját tölti a ligában, és szinte biztosan túlszárnyalja az elmúlt két év teljesítményét. Orakpo tavaly csak két meccsen lépett pályára, mert mellizom szakadást szenvedett, ennek ellenére idén jól játszik.
6.) Von Miller és Wesley Woodyard – Denver Broncos
Tavaly Miller volt talán a liga legjobb LB-je, mellette pedig Woodyard szintén kiváló teljesítményt nyújtott, főleg passz elleni védekezésben. Idén egy kicsit bonyolult a helyzet, hiszen Miller az első hat meccsen eltiltását töltötte és egyelőre csak három találkozón lépett pályára, ennek ellenére ez még mindig egy nagyon erős linebacker duó.

5.) Terrell Suggs és Elvis Dumervil – Baltimore Ravens
Suggs a szélső LB-k közül az egyik legjobb futás ellen, de minden más tekintetben is remek teljesítményre képes. Dumervil folyamatosan rotálva játszik Courtney Upshaw-val, a korábbi Broncos játékos csak három meccsen kezdett ebben a szezonban, ennek ellenére már 8,5 sacknél jár, ami megsüvegelendő teljesítmény.
4.) Mario Williams és Kiko Alonso – Buffalo Bills
Williams tavaly a vártnál egy kicsivel gyengébben játszott, de a védelem új koordinátora, Mike Pettine ismét csúcsformába hozta őt. 11 sackkel holtversenyben harmadik a ligában, igaz az elmúlt meccseken kevésbé volt produktív, mint a szezon első felében. Társa a rookie Kiko Alonson, aki 99 szereléssel második az NFL-ben és az év védő újonca cím első számú esélyese.
3.) Patrick Willis és NaVorro Bowman – San Francisco 49ers
A két kiváló belső linebackert senkinek nem kell bemutatni. Karrierje kezdetén Willis berobbant a ligába, három évvel ezelőtt pedig megkapta maga mellé Bowmant, aki szépen lassan jobb játékossá nőtte ki magát. Willis ugyan kihagyott idén két meccset ágyéksérülés miatt, de a duó így is felfért a dobogó alsó fokára.

2.) Luke Kuechly és Thomas Davis – Carolina Panthers
Kuechly tavaly került az NFL-be és 164 szereléssel vezette a ligát, ráadásul az év újonc védője lett. Idén csak csapaton belül az első ebben a statisztikában, de a 49ers ellen láthattuk, milyen fantasztikus teljesítményre képes. Davis nyolcadik szezonját tölti a ligában és már háromszor is ACL-szakadást szenvedett a jobb térdében. Kuechly érkeztével azonban másodvirágzását éli és elit szinten teljesít.
1.) Tamba Hali és Justin Houston – Kansas City Chiefs
Houston a harmadik, míg Hali az ötödik a ligában sackek tekintetében. 1989-ben a Minnesota Vikings két védője, Chris Doleman és Keith Millard együtt 39 alkalommal vitték földre az ellenfél irányítóit. Ők az egyetlen páros, akik együtt 35 sack fölé jutottak egy szezonon belül, melléjük szeretne idén felzárkózni a Chiefs linebacker párosa. Elsősorban Hali és Houston játékának köszönhető, hogy a Kansas defense szerezte a legtöbb sacket (36), és a legtöbb védelmi touchdownt (6) az első tíz hét során.
A lista az nfl.com cikke alapján készült.

