A Browns elkapója több komoly ütközés emlékét is őrzi a Steelers safety-jétől.

Troy Polamalu múlt heti visszavonulása senkit nem hagyott hidegen. A játékosok egymás után fejezték ki tiszteletüket a közösségi oldalakon, többen kiemelték, hogy milyen fantasztikus játékos volt, hogy a Hall of Fame-ben a helye, hogy példakép volt, és hogy micsoda élmény volt ellene vagy éppen mellette játszani. Ez a fajta egyöntetű dicséret teljesen érthető, de nem sok izgalmat rejt magában. Volt viszont egy játékos, aki kicsit kreatívabbra vette a figurát, és egy mókás videóval búcsúztatta a visszavonult safety-t.

Andrew Hawkins korábban a Bengals, míg most a Browns elkapójaként is évente kétszer játszhatott a Steelers ellen, így akad pár kellemetlen emléke a Polamalu elleni összecsapásokról. Az elkapó ráadásul már máskor is megmutatta, hogy egy kis kreativitásért, vagy vicceskedésért nem megy a szomszédba, és ezúttal a Polamalutól elszenvedett legnagyobb ütközésekkel búcsúzott a safety-től, miközben érzelmes zeneként szól a „hogy mondhatnánk búcsút annak, ami egykor a miénk volt”.

Persze a videó alatt azért Hawkins is komolyabbra fordította a szót, megtiszteltetésnek, egy valóra vált álomnak nevezte azt, hogy egy pályán játszhatott Polamaluval, akit már középiskolás kora óta volt szerencséje figyelni. (Hawkins Johnstownban, Kaliforniában járt középiskolába, amikor Polamalu szintén Kaliforniában tanult a USC egyetemen.) A receiver zárásképpen példaképnek nevezte a visszavonult játékost, gratulált a fantasztikus karrierjéhez, és sok sikert kívánt neki a jövőben. Mi is csak csatlakozni tudunk ehhez.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel