Jack Bechta játékosügynök, a National Football Post cikkírója, arra volt kíváncsi, hogy vajon mely NFL csapatokkal éri meg legjobban üzletet kötni, persze nem pénzügyi, sokkal inkább szakmai szempontból. Arra kérte néhány kollégáját, hogy a szerződéskötések becsületessége, a klienseikkel való nyílt kommunikáció, a sérülésekkel kapcsolatos egyezségek, illetve a fiatal játékosok fejlődése tükrében döntsék el, melyik együttes a legmegbízhatóbb. Tíz játékosügynök szavazatai alapján állt tehát össze a következő ötös lista, ezek a szakemberek pedig több mint 250 játékos útját menedzselik jelenleg is.
1.) Green Bay Packers – Egy ügynök kivételével mindenki a legjobb ötbe tette a Sajtfejűeket, köszönhetően a közösségi tulajdonlásnak, ami elszámoltathatóságot és nyitottságot biztosít a csapatnak.
2.) Seattle Seahawks – Bechta szerint azért került ilyen előkelő helyre a Seattle, mert az együttesnél nem játszadoznak a tárgyalópartnerrel, hanem egyenesen megmondják hányadán állnak a dolgok.
3.) New York Giants – Magas fokú szakmaiság uralkodik a csapatnál, amit az ügynökök értékelnek.
4.) Minnesota Vikings – A vezetőség úgy irányítja a Vikingeket, hogy a játékosok képviselői egyszerűen bíznak bennük. Nem félnek megtartani és megfizetni a legjobbjaikat.
5.) Jacksonville Jaguars – Annak ellenére, hogy rendkívül nehéz helyzetben van a csapat, a döntéshozók nem pánikolnak, hanem szép nyugodtan építkeznek, ez pedig megkönnyíti az ügynökök munkáját.
A listához persze hozzátartozik, hogy nem mindegyik játékosügynök üzletelt minden csapattal az elmúlt évek során, ráadásul sok helyen már új vezetőség dolgozik. Természetesen az emberi faktor is befolyásolhatja a sorrendet, hiszen ha egy ügynök kiváló szerződést harcol ki egy kliensének valahol, azt a csapatot hajlamos a legjobbnak tartani, míg egy játékos váratlan kirúgása ronthat a gárda megítélésén. Bechta megjegyezte, hogy saját szavazatai szándékosan kimaradtak az összesítésből, de az ötös listán három olyan csapat is van, amelyet ő maga is megnevezett volna.
A National Football Post cikke alapján.

