Peyton Manning elmagyarázta miért nem ünnepel, de Cam Newton nadrágjának rejtélye is megoldódott.
Az elmúlt években Media Day-ként ismerhettük, idén az Opening Night elnevezést kapta az a hétfő esti program, melyen a Super Bowl résztvevő játékosok rengeteg újságíró kereszttüzében próbálnak kérdésekre válaszolgatni. Tavaly Marshawn Lynch és az „I’m just here so I won’t get fined” mondat ismételgetése volt az egyedüli igazi érdekesség, idén talán ennél több információ is kiderült az SB hét nyitórendezvényén.
Peyton Manningre természetesen rengeteg újságíró kíváncsi volt, és elsősorban azt szerették volna tőle megtudni, hogy tényleg ez lesz-e az utolsó rodeója – ahogy ő fogalmazott Bill Belichicknek az AFC döntője után. A Broncos irányítója azonban azt válaszolta, hogy maga sem tudja erre a kérdésre a választ, de természetesen akár ez is megtörténhet. „Brady talán 70 éves koráig fog játszani, Belichick 90 évesen is edzősködik majd, én pedig megtalálom az örök fiatalság forrását, így talán még tíz főcsoportdöntőt is lejátszhatunk egymás ellen. De ha ez mégsem történne meg, arra az esetre szerettem volna egy kis időt arra, hogy mindkettőjük szemébe nézzek és megrázzam a kezüket. Örülök, hogy megtettem, fontos volt számomra, hogy tudják, talán ez lesz a vége” – mondta Manning.

A denveri QB-t természetesen Cam Newtonról is kérdezték, Manning pedig kijelentette, hogy szerinte nincs kérdés afelől, hogy a Panthers irányítója lesz az alapszakasz MVP-je. Arra a kérdésre, hogy ő miért nem ünnepel úgy touchdownok után, mint Newton, nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy azért, mert nem szokott TD-t futni, de ha a Super Bowlon mégis megtörténne vele ilyesmi, akkor bizony ünnepelni fog.
Camet egyébként más Broncos játékosok is dicsérő szavakkal illeték. DeMarcus Ware például azt mondta, hogy ha sackkeli Newtont azt nem egynek, hanem rögtön kettőnek kellene számítani, olyan nehéz feladat. Aqib Talib Manninghez hasonlóan azt mondta, hogy „ha touchdownt szerzel táncolsz, ha én szerzek egyet, én is fogok”. Von Millernél aziránt érdeklődtek, hogy mit gondol Newton nadrágjáról, Tom Brady apucija (így írták át Miller pozícióját a Wikipédián) pedig erre csak annyit mondott, „ha te vagy Superman, azt viselsz, amit csak akarsz”.

És ha már szóba került az az általunk bűnrodának titulált nadrág, akkor most meg is tudhatjuk, hogy mi motiválta a Carolina irányítóját, hogy azt viselje. Newton magyarázata szerint az ötvenedik Super Bowlra érkezett, aminek a színe a fekete és az arany, ő pedig ennek megfelelően akart felöltözni, viszont fekete-arany cuccokból igencsak szegényes a ruhatára. Cam egyébként ezúttal teljesen hagyományos öltözékben jelent meg, de azért a fejére kötött egy Super Bowlos törölközőt, nehogy valakinek véletlenül elkerülje a figyelmét.
A csapat cornerbackje, Josh Norman azonban Newton helyett is kitett magáért, és az alábbi Jack Blackes Nacho Libre maszkot öltötte magára.

Az Opening Nightnak tehát ezek voltak idén a legérdekesebb pillanatai, természetesen ha a helyszínen jelenlevő médiamunkások előállnak még érdekes történetekkel, akkor azokkal a héten még fogunk foglalkozni.

