Green Bayben remek kiképzést kapnak a visszahordók.
Aki nézte a hétvégén a Sport2-n a Packers és a Lions összecsapását, abban bizonyára élénken megmaradt egy jelenet, amely még a sokat látott hazai kommentátorokat is összezavarta egy pillanatra. Természetesen a Green Bay visszahordójának, Ty Mongomerynek a megmozdulására gondolunk, aki az alábbi módon vett birtokba egy kickoffot:
A Packers játékosa ezzel az első blikkre kissé furcsa megoldással elérte, hogy csapata ne a 2 yardosról, de még csak ne is a 25-ösről, hanem a saját 40-eséről indulhasson, vagyis remek field pozíciót teremtett. De hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy a szabálykönyvben van egy talán kissé logikátlan kiskapu, ami lehetővé tette, hogy Montgomery szemfülességével egy remek playt csináljon. A returner ugyanis tisztában volt vele, hogy a szabályok szerint nem csak az számít oldalvonalon kívülre rúgott kickoffnak (ez ugye szabálytalan, és a 40 yardosról jön az ellenfél), ha a labda elhagyja a játékteret, hanem az is, ha a visszahordó úgy veszi birtokba azt, hogy az oldalvonalon kívül van. Montgomery ezt felismerte és kissé furcsa, ám remek mozdulatával jól kiszúrt az Oroszlánokkal.
Be kell vallanunk, amikor először megláttuk a jelenetet, mi sem értettük, mit szerencsétlenkedik a Packers, de pillanatokkal később megértettük, és az is beugrott, hogy már nem először látunk ilyet a csapattól. Kis keresgélés után rá is akadtunk a 2012-es videóra, amelyben Randall Cobb ugyanilyen szemfülesen hozza nehéz helyzetbe a Titanst, szegény, megboldogult Rob Bironas félresikerült kickoffja után.
A most hétvégén látott megmozdulás tehát aligha volt improvizatív, sokkal valószínűbb, hogy az alapos felkészítés eredménye, ami a Packers special team csapatát dicséri. Ettől függetlenül a játékosnak is jár a pacsi, hiszen borzalmasan gyors helyzetfelismerésre volt szükség. A kickoffot ugyanis 10 yard után a rúgást elvégző csapat is összeszedheti (ezért lehet onside kicket rúgni), vagyis Mongomerynek, miután felismerte a helyzetet, még azt is mérlegelnie kellett, hogy meg tudja-e csinálni a playt, mielőtt odaérnek a Lions játékosai. Sikerrel járt, a Packers pedig a remek mezőnypozícióból 7 pontos drive-ot vezetett, és lehet, hogy a végén éppen ez a megmozdulás jelentette a különbséget a 34-27-re megnyert találkozón.

