A Jaguars linebacker, Russell Allen karrierje 27 évesen véget ért.

Russell Allen 2009-ben draftolatlan játékosként került az NFL-be, Jacksonville-ben pedig linebacker gondok voltak, így képes volt megcsípni egy helyet az 53-as keretben. Sőt, kiderült róla, hogy igen megbízható játékra képes, 2011-ben pedig a kezdő posztot is megszerezte magának. Igaz ehhez az is kellett, hogy az eredetileg kezdőnek igazolt LB, Clint Session egy meccsen két agyrázkódást is elszenvedett és többet már nem is tudott újra pályára lépni az NFL-ben.

2012-ben már minden mérkőzésen kezdőként kapott szerepet, ahogy a magunk mögött hagyott idényben is biztos pontja volt a védelemnek Paul Posluszny oldalán. A 15. héten a Bills ellen azonban agyrázkódást szenvedett, így az utolsó két fordulóban nem lépett már pályára. A múlt héten aztán váratlanul jött a hír, hogy Allent kirúgta a Jaguars, amit a csapat szurkolói nem is igazán értettek.

A választ azonban megkaptuk: a Buffalo elleni meccsen nem agyrázkódása volt a játékosnak, hanem stroke-ot kapott a pályán, de akkor nem érezte, hogy komoly baj van, így tovább folytatta a meccset. A nem múló kettős látás és fejfájás miatt másnap szólt a csapatorvosoknak, a hosszas vizsgálatok pedig azt az eredményt hozták, hogy az agyában keletkezett egy elhalt rész. Mivel senki nem tudja, hogy milyen módon reagálna egy újabb fejet érő komolyabb ütésre, vagy esetleg egy agyrázkódásra, így a 27 éves játékos karrierje ezzel véget ért.

Allen öt év alatt 78 mérkőzésen szerepelt a Jaguars színeiben és 331 szereléssel zárta profi pályafutását. Jó egészséget kívánunk neki a pályán kívüli életben.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel