A 13. fordulót követően így áll a rájátszásért folyó küzdelem.

Egy héttel ezelőtt matematikailag még bármelyik csapat előtt ott volt a lehetőség, hogy kiharcolja magának a playoff részvételt, igaz egyetlen olyan gárda sem volt, amelyik teljes bizonyossággal elkönyvelhette volna a januári szereplést. A magunk mögött hagyott újabb 16 mérkőzés annyiban változtatta meg ezt a helyzetet, hogy a Panthers már biztosan bejutott, míg a Browns-nak már semmi esélye nincs arra, hogy megmutassa magát a rájátszásban.

A Carolina ugye 12-0-val, továbbra is veretlenül vezeti az NFC déli csoportját, mögötte pedig a 6-6-os Buccaneers és Falcons következik, szóval a hátralevő négy fordulóban már egyik együttesnek sincs esélye behozni a Párducokat. A Panthers tehát egészen biztosan csoportelső, így számukra a hátralevő meccseknek az a tétje, hogy az első heti pihenőt és a hazai pályát bebiztosítsák. A Cleveland ezzel szemben egyedüli csapatként búcsúzott, köszönhetően 2-10-es mérlegének, amivel jelenleg a legrosszabb együttesnek számítanak a ligában, így pedig most övék lenne a draft első választási joga.

Az NFC-ben egyébként most is ugyanaz a hat csapat áll playoffot érő helyen, mint egy hete, csak a sorrend változott egy kicsit, ezzel szemben az AFC-ben kicsit nagyobb a felfordulás. A vereséget szenvedő Texans helyett most a Jets kapna helyet a wild card körben, ellenfele ráadásul a csoportrivális Patriots lenne, ugyanis Bradyék egy vereséggel a főcsoport első kiemelt helyéről két pozíciót is zuhantak, így a Bengals és a Broncos kapna pihenőt az első fordulóban. Négy hét azonban még hátra van, szóval nem sok az esélye annak, hogy ez maradjon a sorrend, meglátjuk, milyen változásokat hoz az előttünk álló hét.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel