Két évig védte Tom Bradyt.
Noha 2011 óta nem lépett pályára a profi ligában, Ryan O'Callaghan sztorija most mégis felrobbantotta az NFL berkeit.
A jelenleg 33 esztendős támadófalember 2006 és 2008 között a New England Patriots játékosa volt, ezt követően a Kansas City Chiefsnél töltött el két szezont.
O'Callaghan hét év elteltével kiborította a bilit, s bevallotta, homoszexuális.
A korábbi falember olyannyira szégyellte másságát, hogy az öngyilkossággal is kacérkodott. Mint Callaghan elmondta, aktív karrierje során sosem akarta megosztani titkát senkivel sem, az NFL-ben ugyanis annyira nem elfogadóak az emberek.
O'Callaghan elmondta, a középiskolában jött rá homoszexualitására, a futballt pedig mentsvárként használta. A játékost egyébként az akkor még Chiefsnél tevékenykedő Scott Pioli „mentette meg”, ő volt az ugyanis, aki hosszú idő alatt rávette O'Callaghant, árulja el titkát a hozzátartozóinak, akik támogatásukról biztosították a falembert.
(Fotó: csnne.com)

