Hiába rúgták ki Dennis Allen vezetőedzőt a negyedik hetet követően, a csapatot átmeneti jelleggel átvevő Tony Sparano sem tudta megmenteni a Raiders szezonját. Most éppen a Chargers verte meg 13-6-ra az Oaklandet, ezzel a gárda már 0-10-es mérleggel rendelkezik, és rohamléptekben halad a 0-16 felé, ami eddig csak egyszer történt meg, a 2008-as Lions-szal.
Egy 0-16-ot mondjuk így is sikerült összehoznia az együttesnek, ugyanis a Raiders utoljára 2013. november 17-én nyert, méghozzá a Texans ellen, a tavalyi évben pedig ezt követően elbukott hat találkozót, majd idén még tizet. A nyeretlen Detroit egyébként egy 19-es vesztes sorozatot produkált 2007 és 2009 között, ahogy az 1961-es és az 1962-es szezon során egyszer már a Raiders is. A csúcsot így is a Buccaneers tartja 26 zsinórban elbukott meccsel még 1976-77-ből.
A 0-10 egyébként azt is jelenti, hogy a Fosztogatók egészen biztos, hogy nem jutnak idén rájátszásba, ugyanis erre már matematikai esélyük sem maradt. Az idény hátralevő része innentől kezdve tehát a 0-16 elkerüléséről, a general manager, Reggie McKenzie állásáról és az 1/1-ről szól majd.
Nézzük, hogyan alakul a liga többi részének a playoffért folyó harc:


